Kardjukba dőltek mind a fűzek,
Villog a nyárfák fonák-ezüstje,
Felforr az ég -- nyár az üstje.

Két almalevél közt, épp ahol
hintáz egy méla pók, mint aki játszik
-- a világmindenség kilátszik.

Három nap, három éjen úgy húzta
egy tücsök a boldogság
zengedelmét -- szép mese --
hogy egyik reggelre éhenhalt bele.

Tegnap temettük. "Dalától meg ne váljon
-- fohászunk tisztesség a hitnek --
az örökkévaló bogár-túlvilágon!"

Költő, ha elmégy e kupacka mellett,
ne mondd: "Szegény, bolond tücsök!"
Nem szegény az, aki énekelhet!