Ültünk, ittunk, táncoltunk, csevegtünk,
S egy röpke fuvallat haladt el felettünk.
S megszállt, mint költőt szokta múzsája,
Ki a költő szívének szemérmetlen vágya.

Pengetted szívem rezdíthetetlen húrjait.
Mit fagyossá jegeltek vad vágyaid
Azon estén, mikor lépteink szaporán követték
A tánc csillámló csengését szerették…

S megálltam. Arcomon a könny,
mint zuhogó patak minden egyes gyöngy
S sértett szívem, mint tükör darabjai
Visszhangoztak, mint szerelem szomorú rabjai.

S hirtelen hamar ott találtam magam
Karjaid ölelő csokrában, s akartam,
Hogy mindez az álmok tengerébe temetődjön
S érzéseim koronája a semmibe vesződjön.

De huncut hangon hálódba ragadva,
Gerlice a sólyomtól szíve szakadva…
Ismét dallamot adtunk érzéseink elavult tengerének,
S erőssé tetted bennem a reménytelen reménységet.