Mikor észrevettem őt, már tudtam, hogy szeretem. Az első pillanattól fogva, ahogy megláttam, csak ő számított és más semmi. Ez az igaz szerelem, mikor egy férfi meglát egy nőt, és rabul ejti a szívét a lelkét és mindenét, és akkor minden eldől. Az, hogy mi lesz, mi történik és mi fog megtörténni. Csakis akkor, ha hiszünk magunkban és az igaz szerelemben. Igen. Én hittem benne, csak magamban nem. Hiszen, hogy is mehetnék oda hozzá, így ismeretlenül? Mit is mondanék neki? Nem tudtam, mit tegyek, annyira reményekkel teli szívvel szerettem őt, hogy teljesen átjárt ez a kellemes érzés, amit talán szerelemnek hívnak, talán egy kamasz fiú gyermeteg, hirtelen fellobbanó érzésének. Nem tudom, de azt hiszem ez a szerelem…
15 éves voltam és még sohasem láttam ennél a lánynál szebbet. Feltűnő volt a többi lány között színes öltözékével. Egy világoszöld színű hosszú kabátot viselt. Már messziről észrevette az ember. Mind a mai napig emlékszem, mikor megláttam a vonat megállójában. Napsütötte reggel volt, bár ő észre sem vett engem, de én csak őt láttam. A mosolya, az arca és azok a szép gesztenyebarna szemei elvarázsoltak teljesen. Nem tudtam másra gondolni, csak arra, hogy mikor láthatnám újra, vagy nézhetnék rá, vagy csak elmehetnék mellette... Érezném az illatát és hallanám léptei halk neszét. Nem is kérhetnék ennél többet, talán csak annyit, hogy legyen merszem megszólítani ezt a lányt, akit az életemnél is jobban szeretek. Mindennap láttam, mert egy vonattal utaztunk suliba és nagy örömömre ugyanoda járt, ahova én. Reggeleken, mikor a nap felbukkant láthattam, délelőtt mikor elment mellettem, és délután, amikor „együtt” mentünk haza. Ő egy fénysugár volt az életemben. Életben tartott az a remény, hogy él és létezik egy ilyen lány, mint ő. Nem láttam és nem hallottam senkit és semmit, mikor a közelemben volt. Mindig csak őrá gondoltam. Igazán szerelmes voltam. Azt hiszem…
Egy szép napon felfigyelt rám. Sokáig el se hittem, hogy észrevett engem, hiszen ő volt az iskola legszebb és leggyönyörűbb nője. Ezt viszont nem csak én láttam. Amikor elment a folyosón megállt a levegő, a fiúk összesúgtak a háta mögött, egyszóval észbontó volt maga a látvány.
És mégis, ha valaki nem ad, vagy nem engedheti meg magának, hogy jól öltözködjön, hogy tud, mégis ennyire hódító és mámorító lenni? Nem tudom. Elvarázsolt teljesen.
Amikor először észrevett lesütöttem a szemem, nem is hittem el, hogy felfigyelt rám. Aztán ránéztem, mélyen a szemébe és ő az enyémbe. Sokáig néztük egymást és én boldog voltam. A tekintete nem volt elutasító sem kérdő, inkább fürkésző és titokzatos…
Így ment ez napokig, hetekig, hónapokig, míg vettem a bátorságot és azt mondtam magamnak, na most, na most itt van az idő, lépni kell. Az iskolába farsangi mulatságot rendeztek és akkor azt mondtam, most, vagy soha. Elmentem vásárolni. Jobbnál jobb ruhákat vettem meg nem kis pénzt hagyva az üzletsoron. Azt gondoltam, hogy ez által, közelebb kerülhetek hozzá és megismerhetem őt. Láttam a célt lebegni a szemem előtt, hogy végre most, talán összejöhetek vele. Igen… Elindultam és nekivágtam.
Néhány óra elteltével a suliban elkezdődött a mulatság. Ahogy ott álltam a helység egyik oldalán azon gondolkoztam, hogy ha odamegyek hozzá, mit is mondjak neki. Olyan szép volt, mint mindig. Tehetetlennek éreztem magam, mintha lebilincselték volna a lábam és minden testrészem megdermedt, mikor el akartam indulni. Egy kellemes, lassú játszottak le. Most is ezt hallgatom éppen!
Szóval elindultam, és tudtam, hogy nem állíthat meg semmi és senki. Odamegyek hozzá. A terem közepénél jártam, mikor egy srác megelőzött. Elhívta táncolni, néhány méterre előttem. Soha nem felejtem el azt a néhány métert, mert az a néhány méter volt azé a srácé, aki megelőzött. Sokáig vártam, most már tudom. És hát… összejöttek.
Nem sokáig tartott a kapcsolatuk, én mégis ugyanúgy szerettem őt, mint az első alkalommal, talán még jobban. Amikor utaztunk, ugyanúgy néztük egymást és ez olyan volt, mintha összetartoznánk.
Az ember mindig arra vágyik, ami elérhetetlen, és amikor megkapja, talán már nem vágyik annyira rá, de ha álmokban és vágyakban éljük át a valóságot, elszalasztjuk a jelen szépségét a pillanat varázsát, ami talán egyszer jön el egy ember életében. Mint az igaz szerelem… Ha hiszünk benne.