Decemberi ünnepi éjjelek,
Sötétben éldegélő emberek,
Vége a hideg, fagyos napnak,
Helyet keresnek, hol alhatnak.

Imájuk ma sem hallgattatott meg,
Fáznak, éheznek, szenvednek!
De nem ez az ő igazi fájdalmuk,
Ami éget, mar, az magányuk!

Elbújnának, de ugyan minek?
Nem tűnnek fel senkinek!
Bezárkóznak lelkük magányába,
Fagyott testük örök fogságába.

Álmodnának egy szép világról,
Melegről, szeretetről, egy társról.
Áhítoznak, ábrándoznak, elalszanak,
Végre boldogok, álmodhatnak.

Arcuk kisimul, kezük elernyed,
A mostoha sors nekik nem enged,
Testük kihűl, lassan megfagy,
Fájó lelkük újra szabad!