Katatonia - A Gyász Kapui

Sírok amint lépek
reggel a csendes esőben.
A halál megvilágítja terheim.
Végtelen a bánatom
Olyannyira sötét van a kapuknál
Ezek az évek mind haldoklanak.

Elvitte az álmokat a bársony hang.
Én te vagyok, mi egyek voltunk.
Végtelenek a mezők, melyeken sétálok,
ahol a bánat soha nem hal meg.
Az ég megdől a megfeketített esőtől.
Megidézem könnyeimet
Most a tél szárnyán száll
A hervadó lelkem.

Engedd meg, hogy meghaljak
A gyász kapujai.
A bűnnek temploma
Mélyre hullás.
Fájdalomban ölelni a
hervadó lelkem.
Engedd meg, hogy meghaljak.

Búcsú az élettől és mindentől amiért meghalok.
Az időm most lejárt a földön.
Egy másik kaland kezdődik.
Egyedül halok meg, nem könyörgöm irgalomért, nem
könyörgöm megváltásért.
Egy magányos út egy sötétebb álomban.
Eljött az idő, hogy kiterjesszem szárnyaim.

Lassan, leereszkedik
a csendes égből,
a halál jön és visz az utamon,
s a kapuknál hallod
a sírásom...

...Szeretlek...