Az éjfél sötétjében
Robban a hang,
Ahogy a dermesztő hidegben,
Megkondul az ólom harang…
Az elhagyott pusztai templom
Árván didergő tornyán
És mire tizenkettőt kondít
Leszakad és bang,
Majd a kisértetjárta szélben elhal minden hang….

Áttetsző állati szellem suhan át a réten,
Ahogy a holdvirágok mellett elhalad,
Hirtelen megrebbenek a szirmok
Mintha árva szél fújt volna a szélcsendben,
De ahogy a szellem elhalad…
Egy szempillantás alatt mozdulatlan lesz minden
A rom templom felé futó kitaposatlan ösvényen
Ahol szellemek járnak a szélben,
Halál csendesen a szélcsendben….

A farkas-szellem eléri a kertet,
Minden nyoma után a föld sistergett
Átugorja a rothadt vaskerítést
Ráugrik az árva sírkőre,
Mely elhaló hangzavarban csendesen robbant szét
Haldokló csillag poraként hull földre a márvány pora,
A szikkadt föld mély morajlással megreped,
Majd hirtelen kitörve…
A halott csont-menyasszony vág magának teret a templom ajtó felé.

Fehér ruhája föld sarától piszkolva,
Az anyaga foszló rothadt cafatokban
A lyukakon átfúj a néma szellem szél
De valahol hiába, mert szikkadt csontot ér…
A menyasszonyt bátran követi a farkaskutya
Járása nyugodt…
De orrával mohón az elhalt rózsa kölni illatát falja
Egymás mellett lépnek be a templomba
A csont-menyasszony és az ezüstfényű farkaskutya.

A templom belseje csak rom,
Összetört padok egymás előtt sorban,
Középen egy molyrágta vörös szőnyeg jelzi az utat a feloldozásba,
Könnyedén lépnek az ösvényre, országútra,
Ahol a megmaradt ablakok áldott szilánkjai hullanak le sorba.
A romlott oltár ablaka ép és tiszta
A kép rajta fekete tulipán…
Alatta egy kereszt kiszegezve az oltár fokán
Előtte egy pap ki félig bolond és félig ostoba…

A pap elmondja áldásos szövegét
Szavai a teremben fel-alá futkosnak, hol a hallgatóság
Maga az üresség, áldott sokaság,
Mire a szertartás a tetőpontjára ér
A farkasforma emberré vész… a menyasszony megszépül,
A szellem testet ölt, majd az áldásos résznél
Ajak-ajkat ér… hol a szerelem
Tűzviharként vet mindent szét.
És mire a harang egyet kiált… visszahívja
A rétre a csöndet, a halált,
Majd az árva réten… a harangtalan templomban
Újra kong a harang!