ülnék a padokban, vagy a székben
feküdnék az ágyamba vagy mennék éppen
mindvégig gondolatok kisérnének
amikor fognám a fejem és beverném a földbe...

az emberek idő után csak néznének
elegem lenne és elmennék két kézen
az agyvelőm még csorogna a földre
a szembe jövők ámulva pofáznak közben

bele akarnának nyúlni, de rályuk ordibálnék
- takarodjatok barmok ez itt mind az enyém
eltünnének hirtelen, és soha többé a képzelet
hogy még vergődik haldokló fejembe a félelem

de nagy a sokaság és kevés az erőm
lépek tovább, és csorog az agyvelő
csak állnak a hátam mögött hagyva, nézve
gondoljatok bármit, ti vérszivó férgek

még mindig nézhetnek a távolba
hogy felemelem kétkezem az ágnolba
hogy futni kezdek, véres arcal
és kitöröm nyakam, óriási zajjal...

majd halottként esek arcal a földre
a semmi elnyel beépülök a ködbe
igy lettem én is szerves része
az újjá épülő gyönyörű növényzetnek...