Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Nagypál István
Alkotások száma: 12
Regisztrált: 2008-07-20
Belépett: 2009-09-08
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (1)
-Haikuk (1)
-Versek (10)
Feltöltve: 2008-08-04 15:34:42
Megtekintve: 840
Két látogató

Az ablakból kinéztem, és úgy éreztem, hogy az ablak egy görbe tükörként működik. A fák ágai megelevenedtek, és egymás felé nyújtották ágaikat. Kezek, melyek érdességük ellenére tele voltak érzéssel. Görcsök, háncsok. Szúette farostok, amelyek egy élet munkáját mutatták be. Száraz kérgük életük mulandósága, mégis mintha semmit sem öregedtek volna. Magam törzse pedig egészen öreg. ˝Hova lett fiatalságom?˝
Galambpárok repülnek a világ minden irányába. Együtt repülnek, mert a magány megölné őket. Repülnek, mert kell. Repülésükkel együtt elszállnak a bánataim is. Tán még velük is szállnék, ahogy Ikarusz tette, de nem azért, hogy megismerjem az ismeretlen légiót. Nem vágyom a csontok közé. Bordák, amelyeket hangyák hada megbabonáz, majd széthord. Mindenhol a bűn vázait látom. Menekülök tőlük, s magam csontvázától is. Amely hűltté vált volna, ha nem vonulok ide. Falak között rekedt lelkem várja, hogy kiszabadítsák.
˝Kopp˝
Kisebb nesz zavarja meg gondolatnyi ajándék dobozomat, amelyet éppen bontogatni kívántam. De a hang csak egyszer jött. Így visszatérek ajándékomhoz.
˝Kopp˝
Újabb zaj. Mintha egy fecske kaparászna a lábával az ablakpárkányon, melengetheti a lábát. Feltekintek ajándékomról, de nem látok semmit. Nem, már elment. Megbánhatta, hogy benézett ablakomon? Nem tudom. Nem tudtam várni, ki akartam bontani a gondolatot, amely már évek óta nyomasztja szívemet. Megkaptam hozzá a kést, amellyel felnyithatom, mégis megzavarnak benne. Nem kéne? Elhamarkodott lennék? Ezt sem tudom már.
˝Kopp˝
Erősen figyelek.
˝Kopp˝
Majd egy lágy hang erősödését vélem felfedezni.
˝Kisasszony!˝
Ki? Hol? Én?
˝Kisasszony!˝
˝Kopp˝
Ki? Hol?
˝Kisasszony, hall engemet?˝
Ki? Én?
˝Jól van, kisasszony? Nincs semmi baj?˝
Én? Nem értem.

Kívülről zajokat hallani, és pár szó, tőmondat beszűrődik az ajtón.
˝Doktor úr. A kisasszony nem válaszol. Kérem, segítsen, lehet, hogy történt valami vele.˝

˝Kopp˝
˝Kisasszony! Kérem, feleljen! Jól van?˝

Semmi válasz. Az orvos türelmetlen az ajtó előtt. Nem tudja, mi lehet a baj. Így a nővér elszalad a kulcsokért, majd visszajön, és az orvos kezébe adja. Az orvos nagy nehezen kinyitja az ajtót. A nőt az ablak előtt találja, kissé furcsa testhelyzetben. Összekulcsolt karok, berogyott lábak, lehajtott fej. A gubancos haja arcába lóg, és eltakarja a csöppnyi érzéseket. Kezére figyel folyamatosan, mintha lenne valami a kezében. Nem látni semmit, de óriási hangsúlyt fektet rá. Mire gondolhat?
Lassan, megszólal Phillis, akit percek óta nézi már orvosa és ápolója.

Madaram van, akinek odaadtam fájdalmamat. A tőle kapott ajándékom cserébe. Annyira szeretem őt. Oh, miért kell elszállnod? Mondd, miért?

Észre sem veszi a szobába belépő orvost és nővérkét.

˝Kisasszony! Mi a baj? Milyen madárról beszél doktor úr?˝
˝Marikám, kérem, ne zavarja a beteget. Ne beszéljen, csak figyeljen, hátha elmondja, önmagától is.˝
˝Igenis, doktor úr. Akkor én kimegyek, amíg ön tájékoztatja a kisasszonyt, hogy látogatói érkeztek.˝
˝Igen, ez jó lesz. Köszönöm. Ja Marika, és csukja be az ajtót maga után.˝
˝Ez természetes, doktor úr.˝

Az orvos leül az ágy melletti sámlira, és figyelni kezdi betegét. Megzavarodott a nő? Vagy nincs eszméleténél? Tudta jól. Érezte, ezért nem szólt. Csak figyelt.

Elszállt. Igen, elszállt. Remélem, a gondom és életem is vele együtt. Mikor jön el az új? Nem tudom. Látja, a fák odakint suhognak, beszélnek egymással. Próbálom hallgatni őket, de olyan halkan mesélnek egymásnak, hogy ritkán hallom meg őket. Látja, látja uram?
˝Igen˝
Az jó. Miért mesélnek oly halkan? Nem tudja?
˝Sajnos nem, kisasszony.˝
Kár, pedig meghallgattam volna, mit gondol róla. De sebaj.

A fák ágaikról csak úgy ledobták dús levélköpenyüket, és várták a fehéren szitáló havat. Nem kellett sokat várniuk rá. Gyönyörű pelyhekbe szakadozott a hó az ágaikra. Azok meg csak úgy megrándultak. Fázhattak? Kitudja, nem hallottam a meséjüket. Sehogy sem. Az ablaküvegre is eltévedt egy-egy hópihe. Nocsak, benézett a szobába.

Nézze, doktor úr, elkezdett esni a hó? Nézze meg!
˝Nézem, kisasszony! Gyönyörű!˝
Nézzük meg közelebbről.

Phillis rátapadt egész arcával az ablakra, és csak mosolygott. Eljött a tél, ami elvitte a búját. Szinte a semmiből bukkant elő az ablak előtt egy kisveréb. Nem tudni egyedül volt-e, de ő nem félt a hidegtől. Elbújik mindenhol.

Nocsak, egy kisveréb! Honnan jöttél te meg? Nem fázol? Jaj, doktor úr. Kinyithatom az ablakot? Be szeretném engedni. Ugye, nem baj?
˝Nem, dehogy is. Segítek is.˝
Oh, nagyon köszönöm, doktor úr.

Nagy erővel, de sikerült kinyitniuk az ablakot. Amikor Phillis a kisveréb után nyúlt volna, az elrepült, és ahogy jött, úgy is ment el. Mint egy rossz gondolat. Nem kellett ennél több. Phillis újból elszomorodott, de már erősebb volt. Újból mosolygott, majd leült az ágyára. Levette papucsait, betakarta magát, és szép, lassan elaludt. Ekkor visszajött a nővér.

˝Doktor úr, nem mondta el a kisasszonynak, hogy látogatói vannak?˝
˝Nem. Nincs szüksége most erre. Már meglátogatták őt. Ketten.˝
˝Igen? Kik?˝
˝Azt csak én tudom, és a kisasszony.˝

Majd lassan becsukták az ajtót. Phillis pedig mosolyogva aludt el. Álmaiban járva elfogta a boldogság érzete.




2007. Szeptember 19.- Október. 20.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!