Feltöltve: 2008-07-07 03:43:28
Megtekintve: 3641
Bal-Sagoth: A Black Moon Broods Over Lemuria
1. Hatheg Kla
(intro, szöveg nélkül)
2. Dreaming Of Atlantean Spires (Álom Atlantiszi Tornyokról)
Minden boszorkány röpüljön hozzám
Eltéptem az álmok fátylát,
Megbabonázva a hold-fagy érintésének (csillámától),
Szívem jeges varázsban dobban,
A szarvas hold édesen megigéz,
A Topáztrón magához idéz,
A drágakővel teleszórt kard várja markomat,
Az álmodó istenek zordan áthasítanak,
Az Atlantiszi tornyok csendjén.
Az égbolt fekete a káosz szörnyeitől,
Átkok süvítnek boszorkányos fergeteg szárnyain
Időtlen sírboltok pincéi alatt,
Varázslók hívják össze az Árny-királyokat.
Minden boszorkány röpüljön hozzám!
Hanga, láp és tenger boszorkánya,
Feküdj mellém, ahogy leszáll az alkonyat,
Add nekem a fekete tündekardot,
És a halhatatlanság szomját,
Az éj illata húsod körül
Szálló ködcsipkébe borít,
Ajkaid vörösek a gyertyafény mellett,
Hollóhajú szerelmesem.
Az égbolt fekete a káosz szörnyeitől,
Átkok süvítnek boszorkányos fergeteg szárnyain
Időtlen sírboltok pincéi alatt,
Varázslók hívják össze az Árny-királyokat.
És most elsorvadnak a szirmok,
Elvesztek sötét szemeidben (fuldoklom ez ében szemekben)
A legédesebb könnyeket ízlelem (melyek ott csillognak ajkaidon),
Csókjaid mámorát
Sződd csak sötét igéid
A ragyogó hold alatt,
Boszorkánytűz kápráztat
Elsüllyedt márványcsarnokokat.
Megnyílik a Fekete Kapu
Vér táplálja az Ében Pengét
[szöveg: Byron. Zene: Chris & Johnny]
3. Spellcraft & Moonfire (Beyond The Citadel Of Frosts) (Átkok és Holdtűz a Fagy Fellegvárán Túl)
Fekete kő gyűjti össze a téli hold túlvilági erejét
Mocsári boszorkány tivornyáz ősi átkokban,
Egy szarvas, fogyó hold alatt
Varázslónő, hanga asszonya és álmodás,
Rabul ejt a bolygó komorság,
A Farkasok Ura kísérti az erdőt,
Süvítő tél jeges varázsában,
Friss dér csillog a hold alatt,
A varázs megnyitja előttem a szörnyű átjárókat.
Fekete kő gyűjti össze a téli hold túlvilági erejét
Megbabonázva a csalárd lótusz-álmoktól,
Boszorkányok szemei izzanak gyertyalángokként,
Kilenc tündekő a hullámok alatt,
Kígyónyelven átkokat suttogtak,
Jeges börtönében csillog a kard,
A Káosz Trónját boszorkánytűz emészti,
A láp füvei hullámzanak a hold alatt,
Sötét átkok idézik meg a Fekete Kaput előttem
Jeges vizek suttognak,
A Csend Tornya rejti az árnyak kulcsát,
Parázsló fák kísértenek lázálmaimban,
Hold asszonya, énekeld sötét igédet.
Középfölde holdtalan szakadékai,
Az éj fekete bazaltcsarnokai,
Ghoul-járta sötétség, szörnyek völgye,
Amorf fajzatok híznak s szaporodnak.
Öregebb árnyak vonaglanak az örök tél ezüstös kapuja előtt,
Sötét formák telítik be a ködfátylas cromlechet,
Elhaló fáklyafény csillog csendes, fekete vizeken,
Mocsári farkasok vonítnak a függő hold felé
Ébredjetek álmotokból, alaktalan rémek,
Táncoljatok őrülten a hold alatt,
A csontsípok dalára, kenjétek fel a (boszorkány) követ,
Az ősi sírbolt alatt.
[Szöveg: Byron. Zene: Jonny & Chris]
4. A Black Moon Broods Over Lemuria (Fekete Hold függ Lemúria felett)
Sötét, gyilkos árnyak suhannak a sejtelmes fenyérben,
Régi föld varázsa s farkasszemek izzanak,
Letűnik a hold a sötétedő tengeren,
A fák csodásan dalolnak, ahogy alszanak az öreg istenek
Ahogy fekete hold függ Lemúria felett,
Ében boszorkánytűz borítja el a csillogó fellegvárakat,
Baljós árnyak ébrednek az álmodó öregebb istenek pincéiből,
Ophidiai szemek kápráznak a hold-ködének jeges suttogásán át
Fekete sziporkázás a sötétség tömegében,
Hold-fagy csillámlik nyelvemen,
A jelenések összegyűltek a tölgy alatt,
Lelkem antedilúviai acélba olvadt,
Alászállnak a sápadt éj árnyai,
S ott söpörnek az iszapos, ékes csarnokokban,
Melyek jégbe zárattak s boszorkányok igéibe,
S csend hull a márvány falakra.
A fekete holdtűz ősi izzásától,
A fagylepte fák csendes ösvényekről susognak
S elsöprő árnyak ébrednek azonnal az éjsötét tengerből,
Rémek sötét áramlata tör fel az ében kapuból.
Fekete sziporkázás a sötétség tömegében,
Hold-fagy csillámlik nyelvemen,
A jelenések összegyűltek a tölgy alatt,
Lelkem antedilúviai acélba olvadt,
Alászállnak a sápadt éj árnyai,
S ott söpörnek az iszapos, ékes csarnokokban,
Melyek jégbe zárattak s boszorkányok igéibe,
S csend hull a márvány falakra.
Téli holdfény süt keresztül göcsörtös gallyakon,
Az éj fagyos érintése beborítja az aeonok lakta Obszidián Tornyot,
Ősi nyelvek suttogása száll a szél hátán,
Sötét, időtlen átkok tartják fogva a Fekete Hold
Jégfátylas Kapujának kulcsát
És a téli álmok sötét, éteri ködében,
A megvilágosodás ében vizei csillognak a fekete hold alatt,
És a Csendes Ösvények Völgye hívogat
Szunnyadva a holdlehelte jég trónján,
Mélyen kortyoltam a fehér gőzök szomjából,
Egyetlen vékony, csillogó szál
Szikrázik a ragyogó, füzéres márványon
Árnyak által kísértett kripták pincéi alatt,
Látom a tüzet, mely úgy ég, mint az éj fekete szíve.
Elsöprő, komor illúziókban siralmakat hallok,
Rabul ejtő sírást az ébredő, fagyos hold alatt
Hallom erők siklását, melyek fekete csomókban
Kígyókat zubognak,
A sötét és csendes helyeken
A kristályba zárt suttogó beszél az álmokban,
Selymes árnyakról, s a sötét varázs legpuhább lélegzetéről.
Ősi küklopszkő templomokról, melyeknek ékes tornyai merednek a csillagok felé.
A hold boszorkánysága és a susogó csend uralkodik a fák felett.
Viharkovácsolt kardom (melyet ezer levágott ellenség vére szennyez)
Újra elnyeri varázsát az aeonok mágiájától.
Sötét varázslók átkai bilincselnek hollószínre váltó láncokba,
És fekete rózsák tövisei, melyek oly élesek, akár a kígyófog, serkentik ki vérem
Boszorkányok igéző ölelésébe zuhanok,
A hold világlik elefántcsontszín mellükön,
És elmerülök a tavak mozdulatlan, jeges vizeibe.
Az északi szelek fátyla mögött várom a zsarnok eljövetelét,
A szél susog keresztül a végtelen havazáson
Álmom oly felületes, akár a farkasé.
Kígyók tekeregnek az elsüllyedt ékes városok
Templomos sáncaiban,
A téli hold farkasai portyáznak,
A hanga isteneinek templomaiban.
Nagy féreg, kinek farka saját szájában pihen,
A végtelen kör fényesen ég,
A távoli éjszaka messzi völgye fölött időzik,
És hullámzó hangás dombokon kóborol a fény.
Akár hó, mely a tengerre hullik,
Akár füst, mely a fuvalmon száll,
Akár dér, mely elolvad a napon,
Most csend függ Lemúria felett
Fekete sziporkázás a sötétség tömegében,
Hold-fagy csillámlik nyelvemen,
A jelenések összegyűltek a tölgy alatt,
Lelkem antedilúviai acélba olvadt,
Alászállnak a sápadt éj árnyai,
S ott söpörnek az iszapos, ékes csarnokokban,
Melyek jégbe zárattak s boszorkányok igéibe,
S csend hull a márvány falakra.
"R'acan Ahalgana chamiabac ahalmez ahatocob
tocapa chiamiaholom ahchami."
Ahogy fekete hold függ Lemúria felett.
[Szöveg: Byron. Zene: Jonny]
5. Enthroned In The Temple Of The Serpent Kings (Megkoronázva a Kígyókirályok Templomában)
Jégből vésett ősi kőkör
Mered a csillámló égre,
A boszorkány igéz a sápadt holdfény alatt,
(akár tudatalatti) illata a fekete lótusznak,
Fekete napot ében sugarakkal,
Fekete holdat üdvözít ónix ragyogással,
A sötét harsona beharsogja az elsötétült völgyet,
Árnyak hívnak ebben a sivár, téli álomban.
Elfoglalom a trónt Dágon köve körül,
Sötét hordák ébrednek téli egek alatt,
Skulthur sírjában kovácsoltan, a hold alatt,
Hol vérszerződés tétetett, fagylepte acél nyomán.
Fehér lángnyelvek táncolnak a havon,
A boszorkánytűz ragyog az északi égen át,
A hanga fagya ott van a boszorka nyelvén,
Mely álmokat suttog atlantiszi tornyokról,
Rubintos ajkak, haja az éjfél sötétjéből való,
Szemei oly feketék, akár holló szárnya,
Húsa oly sápadt, akár a csillogó hajnali fagy,
Csókjai édesek, akár a könnyes holdharmat.
Mélyen a dermesztő, jéglepte templomban,
Ősi varázs
Szólítja az álmodó Kígyókirályok árnyait
És az ophidiai trón mégegyszer újra
Felébreszti a holdba zárt kristály erejét
A misztikus pengét a csata vörösbora áztatja,
S vér festi vörösé a szikrázó havat.
A tél tüzének viharszülte asszonya,
Suttogó lápok kígyóboszorkánya,
Vörös és fekete fátlyak,
Az éj pincéjébe köpött vér,
Jégvirágok díszítik a könnylepte ophidiai szemek
Elmét bilincselő csillogását,
A téli holdfény villanásai a fekete vizek tükrén
A varázslónő éji átkai.
Angsaar veszedelme, a Fekete Kard kovácsa,
Puszta sötétség Halhatatlan Ura, Kígyóboszorkány, keríts hatalmadba.
Fekete Nap Fekete Hold!
[Szöveg: Byron. Zene: Chris & Jonny]
6. Shadows Neath The Black Pyramid (Árnyak a Fekete Piramis alatt)
Névtelen szörnyek rémisztő morajlását hallgatom,
Fekete állkapcsok istenkáromlását,
A túlvilági kürt hangzik Dágon pusztaságában,
A boszorkánydalon túl, sötéten, bódítón,
Árnykapu (a Fekete Piramishoz vivő átjáró) ásít szélesen, hívogatón
Macskakaparásos átkok vérben és fagyos dérben,
Egy isten kiteríti az ónix oltárt,
Rabul ejtett a vérző kő, az ophidiai szemek.
Kitömött hús átható szaga,
Aeonok-lepte iszonyat pincéi,
S engem a delírium ölel, boszorkányok felkent balzsamai.
Fagyleplek rejtenek el a gyilkos, holdátkos álmok ködében,
Hallom a Hatalmas Urakat, mint suttognak ősi igéket rég holt nyelveken,
A pattogó fáklyafényben felvillan az elfeketült acél,
S én átölelem a tudatalatti feledékenység balzsamát
Égő koponyák fénye mentén,
A Fekete Láng Kútja alatt,
Az álmodó istenek pincéiben,
A sárlepte vérző kőhöz bilincselve.
Alaktalan testek, fekete kard, kortyoljatok mélyen a véresküben.
Közönyös alakok táncolnak a ködben,
(Kígyónyelvű) papnő lemezteleníti fehér húsát,
Árnyak kúsznak a kövekhez,
A Halhatatlan, megbűvölt Szörnyek.
Síri férgek híznak nemi véren,
Mely a szellem-véste kőre csöpög,
Sötét kacaj visszhangzik át a pincéken,
Fekete szárnyán suhan, kegyetlen, akár a mérgezett penge.
A Fekete Láng Kútjában, alaktalan formák vonaglanak,
Árnyak sötét áramlata követ utamon,
Feketülő lények, kieresztve fölfalni az étket,
Varázsos imák szemetelnek záporokban ajkaimról
Szellemek és szörnyek kiszipolyozásomra kavarognak
Borzalom a piramis alatt.
[Szöveg: Byron. Zene: Jonny & Chris]
7. Witch-Storm (Boszorkányfergeteg)
Ezüstös koponya, sötét födő, ében torony, ónix korona.
Boszorkánytűz, fekete fellegvár, fagylepte acél, holdleples átok.
A holtak égi királynője vágtat, fekete viharszülte táltosain,
Melyeknek halhatatlan vér kente föl véknyát,
Hallga a korbácsos szeleket, feketén ég a hold a mészárlás idején.
Boszorkányfergeteg!
Fényes tüzek lobognak a téli éjszakában,
Elsuttogott sötét varázs suhan a szeleken,
A fákat fagyosság leple borítja,
Holdtűz nyitja fel Khthon Szemét.
A téli ködfoszlányok holdpólyálta mélységeiből,
Eljön a Varázslónő, ki egyedül járja az éjt,
Elmosódva suhanó succubus,
Selymes fátylakban és sármocskolta húsban.
Boszorkányfergeteg!
Vihar boszorkánya, vigyázd ezt az éjt,
Élesítsd varázslattal ezt a fekete pengét,
Harci bűbájok nyaldossák húsom,
Hadd legyen vér és acél az én dicsőségem.
Öregebb nyelvek vésettek baljós, iszapos kőbe,
Az Obszidián Torony közel ér a holdhoz,
Szárnyas rémek ereszkednek alá a fergeteg kovácsolta egekből,
Fekete Gyűrű, mely kulcs az Árnykapuhoz, izzik ősi igékkel.
Mérgezett acél, boszorkánytűzben kovácsolt,
Elvarázsolt penge, vér-feketülés,
Ében démon foga, Királyok átka,
A mészárlás vörös vérzivatara.
BOSZORKÁNYFERGETEG!
[Szöveg: Byron. Zene: Chris & Jonny.]
8. The Ravening (A Vérszomj)
Fekete légiók köröznek hollókként a vérre,
Sötét Urak fogadják hívásom,
Harcosok ébrednek nyomban a földből,
Harci bűbájok erősítenek,
A Királyok Trónja, az össezhívás,
Márványcsarnokok süllyedtek a hullámok alá,
Vihar farkasai portyáznak az ében hold alatt,
Halhatatlan hordák, ruházzátok rám acélotok!
A csata éles kiáltása hangzik,
Vas csillog gyilkos lánggal,
Gyilkolás izzik elködült szemekből,
Vihar kovácsolta penge merül alá mélyen.
A pusztulás bűze forralja vérem,
Acél menyasszonyom dalol kezemben,
Holttestek dombjai tornyosulnak az egekig,
Fekete harag kerít hatalmába!
Ontsatok vért a háború isteneinek!
Adjatok húst táplálékul a férgeknek!
E karddal én parancsolok!
Vérengzés rettenetes ősze,
Frissen kiontott vér nyers szaga,
Vörös eső hullik az égből,
Hollók szállnak a viharban.
Nyilak fekete felhője, kardok vörös fergetege,
Pusztulás sötét hulláma vérengzés ősze!
Vér által s acéllal én parancsolok!
[Szöveg: Byron. Zene: Jonny & Chris.]
9. Into The Silent Chambers Of The Sapphirean Throne (A Zafíreai Trón Elhagyott Kamráiba)
[Sagák az özönvíz előtti tekercsekből]
Fekete szelek suttognak szerte a lápokon,
Ősi (ékes és tündöklő) tekervényekben tornyok magasodnak
Rabul ejtve a hold mámoros igéi által,
A (kopár és fennálló) tél feketén szegélyezett égboltjaiig.
A Királyok Topáztrónja megtört, aeonok fátyla, fekete lepel fedi,
Elvarázsolt penge ragyog a napszállta tüzében, történetmondó, fogd hát lantodat.
Így mesélnek Valúzia elhagyott csarnokai
Átkok születnek vámpírnyelveken,
Névtelenek öregebb rémei,
Fáklyák izzanak ezüst tartókban,
A Kígyó Templomában,
Hullámok mosnak, hol márvány ragyogott,
Kísérteties boszorkánydal zúg a viharban,
Fekete szárnyak süvítnek az álmok földje felett,
S csend kísérti az éjbe borult völgyet.
Szárnyas sárkány három tekervényben,
Láng átka ül árnyas jégben,
Kiárad a hízott holdtól,
Az elefántcsont féreg most sírjában szunnyad.
Tízezer lándzsahegy káprázik fényesen,
Élesre csiszolt penge a sápadt hajnali fényben,
Zord tekintetű légiók várnak merengve,
A Kígyókirály lobogója alatt.
Szárnyas sárkány három tekervényben,
Láng átka ül árnyas jégben,
Kiárad a hízott holdtól,
Ébredj, féreg, s hagyd el hantod.
Így mesélnek Valúzia elhagyott csarnokai
Az atlantiszi kard hívogat,
S én alászállok a hold-uralta egekből,
A Fekete Kígyó Tornyába
Most álmok mélyén mondanak meséket,
Árnyas lant húrjain,
S édes suttogással
Harcos királyok zord és dicső csatáiról,
(Midőn a földön a levágottak vérének vörösfolyamai sodortak),
S Valúzia tündöklő birodalmáról
A mámorító éji szelek hátán,
Átölelem a fekete lótusz varázsos illatát,
Mely áthatol önkívületem leplén.
(Hallom a Halhatatlanok siralmát )
Ka nama kaa lajerama,
Yagkoolan yok tha xuthalla!
S ím, hallom a holdtalan áramlatok feketebőrű szárnyainak csapdosását,
Sötét lelkek járják a Zafíreai Trón elhagyott csarnokainak csendjét,
S az álmokban látom, ahogy felkelnek az óceánok, hogy elnyeljék a csillámló tornyokat,
Miközben halhatatlanok árnyai vezetnek el a Csend Kihalt Ösvényeinek Völgyébe
Fekete szelek suttognak szerte a lápokon,
Ősi (ékes és tündöklő) tekervényekben tornyok magasodnak
Rabul ejtve a hold mámoros igéi által,
A (kopár és fennálló) tél feketén szegélyezett égboltjaiig.
A Királyok Topáztrónja megtört, aeonok fátyla, fekete lepel fedi,
Elvarázsolt penge ragyog a napszállta tüzében, történetmondó, fogd hát lantodat.
Így beszéltek az Antedilúviai tekercsek.
[Szöveg: Byron. Zene: Jonny.]
10. Valley Of Silent Paths (A Csend Kihalt Ösvényeinek Völgye)
(instrumentális)
(intro, szöveg nélkül)
2. Dreaming Of Atlantean Spires (Álom Atlantiszi Tornyokról)
Minden boszorkány röpüljön hozzám
Eltéptem az álmok fátylát,
Megbabonázva a hold-fagy érintésének (csillámától),
Szívem jeges varázsban dobban,
A szarvas hold édesen megigéz,
A Topáztrón magához idéz,
A drágakővel teleszórt kard várja markomat,
Az álmodó istenek zordan áthasítanak,
Az Atlantiszi tornyok csendjén.
Az égbolt fekete a káosz szörnyeitől,
Átkok süvítnek boszorkányos fergeteg szárnyain
Időtlen sírboltok pincéi alatt,
Varázslók hívják össze az Árny-királyokat.
Minden boszorkány röpüljön hozzám!
Hanga, láp és tenger boszorkánya,
Feküdj mellém, ahogy leszáll az alkonyat,
Add nekem a fekete tündekardot,
És a halhatatlanság szomját,
Az éj illata húsod körül
Szálló ködcsipkébe borít,
Ajkaid vörösek a gyertyafény mellett,
Hollóhajú szerelmesem.
Az égbolt fekete a káosz szörnyeitől,
Átkok süvítnek boszorkányos fergeteg szárnyain
Időtlen sírboltok pincéi alatt,
Varázslók hívják össze az Árny-királyokat.
És most elsorvadnak a szirmok,
Elvesztek sötét szemeidben (fuldoklom ez ében szemekben)
A legédesebb könnyeket ízlelem (melyek ott csillognak ajkaidon),
Csókjaid mámorát
Sződd csak sötét igéid
A ragyogó hold alatt,
Boszorkánytűz kápráztat
Elsüllyedt márványcsarnokokat.
Megnyílik a Fekete Kapu
Vér táplálja az Ében Pengét
[szöveg: Byron. Zene: Chris & Johnny]
3. Spellcraft & Moonfire (Beyond The Citadel Of Frosts) (Átkok és Holdtűz a Fagy Fellegvárán Túl)
Fekete kő gyűjti össze a téli hold túlvilági erejét
Mocsári boszorkány tivornyáz ősi átkokban,
Egy szarvas, fogyó hold alatt
Varázslónő, hanga asszonya és álmodás,
Rabul ejt a bolygó komorság,
A Farkasok Ura kísérti az erdőt,
Süvítő tél jeges varázsában,
Friss dér csillog a hold alatt,
A varázs megnyitja előttem a szörnyű átjárókat.
Fekete kő gyűjti össze a téli hold túlvilági erejét
Megbabonázva a csalárd lótusz-álmoktól,
Boszorkányok szemei izzanak gyertyalángokként,
Kilenc tündekő a hullámok alatt,
Kígyónyelven átkokat suttogtak,
Jeges börtönében csillog a kard,
A Káosz Trónját boszorkánytűz emészti,
A láp füvei hullámzanak a hold alatt,
Sötét átkok idézik meg a Fekete Kaput előttem
Jeges vizek suttognak,
A Csend Tornya rejti az árnyak kulcsát,
Parázsló fák kísértenek lázálmaimban,
Hold asszonya, énekeld sötét igédet.
Középfölde holdtalan szakadékai,
Az éj fekete bazaltcsarnokai,
Ghoul-járta sötétség, szörnyek völgye,
Amorf fajzatok híznak s szaporodnak.
Öregebb árnyak vonaglanak az örök tél ezüstös kapuja előtt,
Sötét formák telítik be a ködfátylas cromlechet,
Elhaló fáklyafény csillog csendes, fekete vizeken,
Mocsári farkasok vonítnak a függő hold felé
Ébredjetek álmotokból, alaktalan rémek,
Táncoljatok őrülten a hold alatt,
A csontsípok dalára, kenjétek fel a (boszorkány) követ,
Az ősi sírbolt alatt.
[Szöveg: Byron. Zene: Jonny & Chris]
4. A Black Moon Broods Over Lemuria (Fekete Hold függ Lemúria felett)
Sötét, gyilkos árnyak suhannak a sejtelmes fenyérben,
Régi föld varázsa s farkasszemek izzanak,
Letűnik a hold a sötétedő tengeren,
A fák csodásan dalolnak, ahogy alszanak az öreg istenek
Ahogy fekete hold függ Lemúria felett,
Ében boszorkánytűz borítja el a csillogó fellegvárakat,
Baljós árnyak ébrednek az álmodó öregebb istenek pincéiből,
Ophidiai szemek kápráznak a hold-ködének jeges suttogásán át
Fekete sziporkázás a sötétség tömegében,
Hold-fagy csillámlik nyelvemen,
A jelenések összegyűltek a tölgy alatt,
Lelkem antedilúviai acélba olvadt,
Alászállnak a sápadt éj árnyai,
S ott söpörnek az iszapos, ékes csarnokokban,
Melyek jégbe zárattak s boszorkányok igéibe,
S csend hull a márvány falakra.
A fekete holdtűz ősi izzásától,
A fagylepte fák csendes ösvényekről susognak
S elsöprő árnyak ébrednek azonnal az éjsötét tengerből,
Rémek sötét áramlata tör fel az ében kapuból.
Fekete sziporkázás a sötétség tömegében,
Hold-fagy csillámlik nyelvemen,
A jelenések összegyűltek a tölgy alatt,
Lelkem antedilúviai acélba olvadt,
Alászállnak a sápadt éj árnyai,
S ott söpörnek az iszapos, ékes csarnokokban,
Melyek jégbe zárattak s boszorkányok igéibe,
S csend hull a márvány falakra.
Téli holdfény süt keresztül göcsörtös gallyakon,
Az éj fagyos érintése beborítja az aeonok lakta Obszidián Tornyot,
Ősi nyelvek suttogása száll a szél hátán,
Sötét, időtlen átkok tartják fogva a Fekete Hold
Jégfátylas Kapujának kulcsát
És a téli álmok sötét, éteri ködében,
A megvilágosodás ében vizei csillognak a fekete hold alatt,
És a Csendes Ösvények Völgye hívogat
Szunnyadva a holdlehelte jég trónján,
Mélyen kortyoltam a fehér gőzök szomjából,
Egyetlen vékony, csillogó szál
Szikrázik a ragyogó, füzéres márványon
Árnyak által kísértett kripták pincéi alatt,
Látom a tüzet, mely úgy ég, mint az éj fekete szíve.
Elsöprő, komor illúziókban siralmakat hallok,
Rabul ejtő sírást az ébredő, fagyos hold alatt
Hallom erők siklását, melyek fekete csomókban
Kígyókat zubognak,
A sötét és csendes helyeken
A kristályba zárt suttogó beszél az álmokban,
Selymes árnyakról, s a sötét varázs legpuhább lélegzetéről.
Ősi küklopszkő templomokról, melyeknek ékes tornyai merednek a csillagok felé.
A hold boszorkánysága és a susogó csend uralkodik a fák felett.
Viharkovácsolt kardom (melyet ezer levágott ellenség vére szennyez)
Újra elnyeri varázsát az aeonok mágiájától.
Sötét varázslók átkai bilincselnek hollószínre váltó láncokba,
És fekete rózsák tövisei, melyek oly élesek, akár a kígyófog, serkentik ki vérem
Boszorkányok igéző ölelésébe zuhanok,
A hold világlik elefántcsontszín mellükön,
És elmerülök a tavak mozdulatlan, jeges vizeibe.
Az északi szelek fátyla mögött várom a zsarnok eljövetelét,
A szél susog keresztül a végtelen havazáson
Álmom oly felületes, akár a farkasé.
Kígyók tekeregnek az elsüllyedt ékes városok
Templomos sáncaiban,
A téli hold farkasai portyáznak,
A hanga isteneinek templomaiban.
Nagy féreg, kinek farka saját szájában pihen,
A végtelen kör fényesen ég,
A távoli éjszaka messzi völgye fölött időzik,
És hullámzó hangás dombokon kóborol a fény.
Akár hó, mely a tengerre hullik,
Akár füst, mely a fuvalmon száll,
Akár dér, mely elolvad a napon,
Most csend függ Lemúria felett
Fekete sziporkázás a sötétség tömegében,
Hold-fagy csillámlik nyelvemen,
A jelenések összegyűltek a tölgy alatt,
Lelkem antedilúviai acélba olvadt,
Alászállnak a sápadt éj árnyai,
S ott söpörnek az iszapos, ékes csarnokokban,
Melyek jégbe zárattak s boszorkányok igéibe,
S csend hull a márvány falakra.
"R'acan Ahalgana chamiabac ahalmez ahatocob
tocapa chiamiaholom ahchami."
Ahogy fekete hold függ Lemúria felett.
[Szöveg: Byron. Zene: Jonny]
5. Enthroned In The Temple Of The Serpent Kings (Megkoronázva a Kígyókirályok Templomában)
Jégből vésett ősi kőkör
Mered a csillámló égre,
A boszorkány igéz a sápadt holdfény alatt,
(akár tudatalatti) illata a fekete lótusznak,
Fekete napot ében sugarakkal,
Fekete holdat üdvözít ónix ragyogással,
A sötét harsona beharsogja az elsötétült völgyet,
Árnyak hívnak ebben a sivár, téli álomban.
Elfoglalom a trónt Dágon köve körül,
Sötét hordák ébrednek téli egek alatt,
Skulthur sírjában kovácsoltan, a hold alatt,
Hol vérszerződés tétetett, fagylepte acél nyomán.
Fehér lángnyelvek táncolnak a havon,
A boszorkánytűz ragyog az északi égen át,
A hanga fagya ott van a boszorka nyelvén,
Mely álmokat suttog atlantiszi tornyokról,
Rubintos ajkak, haja az éjfél sötétjéből való,
Szemei oly feketék, akár holló szárnya,
Húsa oly sápadt, akár a csillogó hajnali fagy,
Csókjai édesek, akár a könnyes holdharmat.
Mélyen a dermesztő, jéglepte templomban,
Ősi varázs
Szólítja az álmodó Kígyókirályok árnyait
És az ophidiai trón mégegyszer újra
Felébreszti a holdba zárt kristály erejét
A misztikus pengét a csata vörösbora áztatja,
S vér festi vörösé a szikrázó havat.
A tél tüzének viharszülte asszonya,
Suttogó lápok kígyóboszorkánya,
Vörös és fekete fátlyak,
Az éj pincéjébe köpött vér,
Jégvirágok díszítik a könnylepte ophidiai szemek
Elmét bilincselő csillogását,
A téli holdfény villanásai a fekete vizek tükrén
A varázslónő éji átkai.
Angsaar veszedelme, a Fekete Kard kovácsa,
Puszta sötétség Halhatatlan Ura, Kígyóboszorkány, keríts hatalmadba.
Fekete Nap Fekete Hold!
[Szöveg: Byron. Zene: Chris & Jonny]
6. Shadows Neath The Black Pyramid (Árnyak a Fekete Piramis alatt)
Névtelen szörnyek rémisztő morajlását hallgatom,
Fekete állkapcsok istenkáromlását,
A túlvilági kürt hangzik Dágon pusztaságában,
A boszorkánydalon túl, sötéten, bódítón,
Árnykapu (a Fekete Piramishoz vivő átjáró) ásít szélesen, hívogatón
Macskakaparásos átkok vérben és fagyos dérben,
Egy isten kiteríti az ónix oltárt,
Rabul ejtett a vérző kő, az ophidiai szemek.
Kitömött hús átható szaga,
Aeonok-lepte iszonyat pincéi,
S engem a delírium ölel, boszorkányok felkent balzsamai.
Fagyleplek rejtenek el a gyilkos, holdátkos álmok ködében,
Hallom a Hatalmas Urakat, mint suttognak ősi igéket rég holt nyelveken,
A pattogó fáklyafényben felvillan az elfeketült acél,
S én átölelem a tudatalatti feledékenység balzsamát
Égő koponyák fénye mentén,
A Fekete Láng Kútja alatt,
Az álmodó istenek pincéiben,
A sárlepte vérző kőhöz bilincselve.
Alaktalan testek, fekete kard, kortyoljatok mélyen a véresküben.
Közönyös alakok táncolnak a ködben,
(Kígyónyelvű) papnő lemezteleníti fehér húsát,
Árnyak kúsznak a kövekhez,
A Halhatatlan, megbűvölt Szörnyek.
Síri férgek híznak nemi véren,
Mely a szellem-véste kőre csöpög,
Sötét kacaj visszhangzik át a pincéken,
Fekete szárnyán suhan, kegyetlen, akár a mérgezett penge.
A Fekete Láng Kútjában, alaktalan formák vonaglanak,
Árnyak sötét áramlata követ utamon,
Feketülő lények, kieresztve fölfalni az étket,
Varázsos imák szemetelnek záporokban ajkaimról
Szellemek és szörnyek kiszipolyozásomra kavarognak
Borzalom a piramis alatt.
[Szöveg: Byron. Zene: Jonny & Chris]
7. Witch-Storm (Boszorkányfergeteg)
Ezüstös koponya, sötét födő, ében torony, ónix korona.
Boszorkánytűz, fekete fellegvár, fagylepte acél, holdleples átok.
A holtak égi királynője vágtat, fekete viharszülte táltosain,
Melyeknek halhatatlan vér kente föl véknyát,
Hallga a korbácsos szeleket, feketén ég a hold a mészárlás idején.
Boszorkányfergeteg!
Fényes tüzek lobognak a téli éjszakában,
Elsuttogott sötét varázs suhan a szeleken,
A fákat fagyosság leple borítja,
Holdtűz nyitja fel Khthon Szemét.
A téli ködfoszlányok holdpólyálta mélységeiből,
Eljön a Varázslónő, ki egyedül járja az éjt,
Elmosódva suhanó succubus,
Selymes fátylakban és sármocskolta húsban.
Boszorkányfergeteg!
Vihar boszorkánya, vigyázd ezt az éjt,
Élesítsd varázslattal ezt a fekete pengét,
Harci bűbájok nyaldossák húsom,
Hadd legyen vér és acél az én dicsőségem.
Öregebb nyelvek vésettek baljós, iszapos kőbe,
Az Obszidián Torony közel ér a holdhoz,
Szárnyas rémek ereszkednek alá a fergeteg kovácsolta egekből,
Fekete Gyűrű, mely kulcs az Árnykapuhoz, izzik ősi igékkel.
Mérgezett acél, boszorkánytűzben kovácsolt,
Elvarázsolt penge, vér-feketülés,
Ében démon foga, Királyok átka,
A mészárlás vörös vérzivatara.
BOSZORKÁNYFERGETEG!
[Szöveg: Byron. Zene: Chris & Jonny.]
8. The Ravening (A Vérszomj)
Fekete légiók köröznek hollókként a vérre,
Sötét Urak fogadják hívásom,
Harcosok ébrednek nyomban a földből,
Harci bűbájok erősítenek,
A Királyok Trónja, az össezhívás,
Márványcsarnokok süllyedtek a hullámok alá,
Vihar farkasai portyáznak az ében hold alatt,
Halhatatlan hordák, ruházzátok rám acélotok!
A csata éles kiáltása hangzik,
Vas csillog gyilkos lánggal,
Gyilkolás izzik elködült szemekből,
Vihar kovácsolta penge merül alá mélyen.
A pusztulás bűze forralja vérem,
Acél menyasszonyom dalol kezemben,
Holttestek dombjai tornyosulnak az egekig,
Fekete harag kerít hatalmába!
Ontsatok vért a háború isteneinek!
Adjatok húst táplálékul a férgeknek!
E karddal én parancsolok!
Vérengzés rettenetes ősze,
Frissen kiontott vér nyers szaga,
Vörös eső hullik az égből,
Hollók szállnak a viharban.
Nyilak fekete felhője, kardok vörös fergetege,
Pusztulás sötét hulláma vérengzés ősze!
Vér által s acéllal én parancsolok!
[Szöveg: Byron. Zene: Jonny & Chris.]
9. Into The Silent Chambers Of The Sapphirean Throne (A Zafíreai Trón Elhagyott Kamráiba)
[Sagák az özönvíz előtti tekercsekből]
Fekete szelek suttognak szerte a lápokon,
Ősi (ékes és tündöklő) tekervényekben tornyok magasodnak
Rabul ejtve a hold mámoros igéi által,
A (kopár és fennálló) tél feketén szegélyezett égboltjaiig.
A Királyok Topáztrónja megtört, aeonok fátyla, fekete lepel fedi,
Elvarázsolt penge ragyog a napszállta tüzében, történetmondó, fogd hát lantodat.
Így mesélnek Valúzia elhagyott csarnokai
Átkok születnek vámpírnyelveken,
Névtelenek öregebb rémei,
Fáklyák izzanak ezüst tartókban,
A Kígyó Templomában,
Hullámok mosnak, hol márvány ragyogott,
Kísérteties boszorkánydal zúg a viharban,
Fekete szárnyak süvítnek az álmok földje felett,
S csend kísérti az éjbe borult völgyet.
Szárnyas sárkány három tekervényben,
Láng átka ül árnyas jégben,
Kiárad a hízott holdtól,
Az elefántcsont féreg most sírjában szunnyad.
Tízezer lándzsahegy káprázik fényesen,
Élesre csiszolt penge a sápadt hajnali fényben,
Zord tekintetű légiók várnak merengve,
A Kígyókirály lobogója alatt.
Szárnyas sárkány három tekervényben,
Láng átka ül árnyas jégben,
Kiárad a hízott holdtól,
Ébredj, féreg, s hagyd el hantod.
Így mesélnek Valúzia elhagyott csarnokai
Az atlantiszi kard hívogat,
S én alászállok a hold-uralta egekből,
A Fekete Kígyó Tornyába
Most álmok mélyén mondanak meséket,
Árnyas lant húrjain,
S édes suttogással
Harcos királyok zord és dicső csatáiról,
(Midőn a földön a levágottak vérének vörösfolyamai sodortak),
S Valúzia tündöklő birodalmáról
A mámorító éji szelek hátán,
Átölelem a fekete lótusz varázsos illatát,
Mely áthatol önkívületem leplén.
(Hallom a Halhatatlanok siralmát )
Ka nama kaa lajerama,
Yagkoolan yok tha xuthalla!
S ím, hallom a holdtalan áramlatok feketebőrű szárnyainak csapdosását,
Sötét lelkek járják a Zafíreai Trón elhagyott csarnokainak csendjét,
S az álmokban látom, ahogy felkelnek az óceánok, hogy elnyeljék a csillámló tornyokat,
Miközben halhatatlanok árnyai vezetnek el a Csend Kihalt Ösvényeinek Völgyébe
Fekete szelek suttognak szerte a lápokon,
Ősi (ékes és tündöklő) tekervényekben tornyok magasodnak
Rabul ejtve a hold mámoros igéi által,
A (kopár és fennálló) tél feketén szegélyezett égboltjaiig.
A Királyok Topáztrónja megtört, aeonok fátyla, fekete lepel fedi,
Elvarázsolt penge ragyog a napszállta tüzében, történetmondó, fogd hát lantodat.
Így beszéltek az Antedilúviai tekercsek.
[Szöveg: Byron. Zene: Jonny.]
10. Valley Of Silent Paths (A Csend Kihalt Ösvényeinek Völgye)
(instrumentális)
Első Bal-Sagoth fordításom, több-kevesebb pontatlansággal és szépséghibával. A jövőben újrafordítása várható. :)
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!