A férfi másodszor is átnézte a kimutatást.
- Minden rendben - nyugtázta. Soha nem adott ki slendrián, összecsapott munkát a kezéből. A számok világa pontos, megbízható embert követelt. Itt nincs felszínességnek helye. Kicsit elfáradt, de főnöke mára kérte az anyagot, és ő igyekezett - mint már annyiszor -, pontos lenni. Felettesei, munkatársai ezt a precizitást szerették benne. Mikor egy nagyobb lélegzetű munkát sikeresen befejezett, mindig örömmel állapította meg: Ez is megvan ,és hibátlan!
Azonban, ha egy-egy nagyobb munka befejezése után pihenésre vágyott, legjobban a humán dolgok pihentették. Akkor olvasott, vagy írni kezdett. Életének kisebb-nagyobb történéseit írta le, de volt, amikor rímekbe szedte gondolatait. A másik szórakozása a számítógép volt, amihez csak egy kattintás kellett, és kitárult előtte a nagyvilág. Új barátokra, új élményekre tett szert játék vagy chatelés közben. Felesége néha már sokallta is ezt a csendes, magányos hobbiját.
- Csak az a vacak gép, Tamáskám! Gyere, inkább segíts a kertben! Meglátod, egyszer kidobom az ablakon, teljesen elrabol tőlem.- mondta zsörtölődve.
Ő ilyenkor visszazökkent a valóságba, és szó nélkül követte a feleségét, mert magában igazat adott neki. Valóban mostanában többet tölt a gép előtt, mint régebben szokása volt. Meg nem is akarta magára haragítani. Huszonöt év házasság alatt egymáshoz csiszolódtak. Ismerte minden rezdülését. Tudta, ilyenkor jobb szót fogadni, mert az egyébként halk szavú, kedves teremtés tudott a felső „C”-n is hangot adni nemtetszésének. Jó volt a házasságuk. Boldognak , kiegyensúlyozottnak érezte magát. Tudta és remélte, hogy az asszony is ugyan így érzi ezt. Valamikor lángoló, nagy szerelem volt az övék, amit a hosszú együttlét ugyan szeretetté szelídített, de még mindig fel-fellobbanó régi tűzzel tudta megkívánni Őt.
Csak nemrég vett észre magán valami változást. Igen, pár hónapja tart az, hogy többet gondol egy másik nőre. Megismert valakit a Neten. Beszélgetések, kérdések özöne után került a lelke közel ehhez a nőhöz. Először nagyon keveset tudott róla. De érezte, hogy ott a távolban egy egészen különös emberre lelt. Debrecentől Marosvásárhely messze van, mégis sokszor volt olyan érzése, hogy ha kinyújtja a kezét a monitor felé, meg is tudja érinteni . A nő színésznő volt, a marosvásárhelyi színház ünnepelt primadonnája. Bár jóval idősebb volt nála, egyáltalán nem érezte a közöttük lévő 15 évet. Személyében igazi lelki társra lelt. Szerette ezeket a beszélgetéseket. Kedves, szép érett nőt képzelt maga elé, olyan igazi „Évát”, amilyenre mindig is vágyott. A nő anyáskodott felette, és ő jól érezte magát a kedves, babusgató szavak özönében. Később már olthatatlan vágyat érzett ez után a virtuális nő után. Lassan ráébredt, hogy menthetetlenül beleszeretett. Soha nem gondolta volna, hogy van ilyen, hogy vele is megtörténhet ez a képtelen csoda! Találkozót kért, látni szerette volna, hiszen már ismerte egész hányatott életét: sikereit, kudarcait, bánatát és örömét. Tudta, hogy egy rendkívül okos, művelt nővel hozta össze a sors. A sok-sok beszélgetés alatt sokat tanult tőle. Rávezette olyan dolgokra, amelyek addig nem voltak olyan fontosak a számára, vagy csak egyszerűen természetesnek tartott: mint a becsület, a hazaszeretet, a hazája történelmének jobb megismerése. Kitárult előtte egy szomorú világ. Az elvesztett haza, egy magára hagyott nép élete, akiket a történelem folyamán annyi baj és gyalázat ért. Ez volt Erdély és elárvult népe. A nő mesélt neki a sok megaláztatásról, arról, hogy a székely népnek hazájában megtűrt kisebbségi sorsban kell élnie. Mennyire más gondolatokkal, érzésekkel ismertette meg, mint amit tanulmányai alapján tudott Erdélyről. Úgy érezte, eddigi történelem tudását a sutba vághatja, és újra kell tanulnia mindent. Szinte falta a nő által ajánlott könyveket, új szemszögből látta az egészet, az igazság világa tárult fel előtte. Átfonta a nő szép eszménye , mint a pók által szőtt háló.
Csodálatos, rendkívüli embernek tartotta, már-már nem is földi lénynek, és vonzódása az asszony iránt egyre hevesebb lett. Találkozni akart vele, ha csak egy pillanatra is, magához ölelni, szeretni őt. Kérte a nőt, hogy láthassa, hogy hallhassa a hangját. De Evelin okos volt, és bár benne is felötlött a személyes találkozás gondolata, intelligenciája óvatosságra intette. Hiszen már ő is úgy érezte, szereti ezt a férfit. Egy találkozás vagy mindent lerombol, vagy az egekig emeli mindkettőjüket. Ezért hárította el a férfi kérését…
Evelint a budapesti Nemzeti Színház vendégjátékra hívta. Itt volt a kedvező alkalom a nagy találkozásra, de ő – tudatosan – nem értesítette erről a férfit. A világ azonban ma már nagyon kicsi. A média által szinte azonnal értesült Tamás a nő magyarországi utazásáról.
- Most láthatom!- riadt fel benne az öröm. Felmegyek Pestre, megnézem, beszélek vele, átölelem.
Már napok óta nem tudott másra gondolni, és a mindig pontos, lelkiismeretes ember szétszórttá vált. Semmi más nem érdekelte. Még a közelgő negyed százados házassági évfordulója sem. Pedig milyen szépen eltervezte már a megünneplését. Meghitt együttlétre gondolt: 25 szál gyönyörű vörös rózsa a feleségének, ahogy az illik. Vacsora, szépen megrendezett családi találkozó. Végre megköszönheti asszonyának az együtt töltött sok szép évet, a két gyönyörű gyermeküket. De most közbe jött július 25-e, Evelin fellépésének időpontja. Az ő évfordulójuk július 26-án lesz. A két dátum közelsége veszélyeztette a családi ünnep megtartását. Ez felboríthat mindent, de nem bírt parancsolni érzéseinek. Túl erős volt már benne a vágy ahhoz, hogy visszatarthassa. Feleségének azt mondta, hogy egy konferencián kell váratlanul részt vennie, és felrohant Pestre.
Az előadásra az ötödik sorba vett jegyet. Itt nem lesz túl közel és túl távol sem imádott szenvedélyétől. Láthatja anélkül, hogy Evelin megláthatná őt. Igen, így lesz a leghelyesebb, előadás után pedig felmegy az öltözőjébe. Már a virágot is megrendelte . Mennyire meg fog lepődni az asszony!
A színházterem lassan megtelt. Csak a harmadik csöngetés után foglalt helyet. A szíve hangosan dobogott, kezei remegtek a szék karfáján, szája kiszáradt az izgalomtól.
- Most, most mindjárt meglátom azt a gyönyörű istenasszonyt!
Szeme a színpad függönyére tapadt, - és a függöny lassan felgördült. Amikor a színésznő a színpadra lépett, hatalmas tapsvihar tört ki a nézőtéren, és ott állt Ő. Belefájdult a szeme a látványba.
- Ő az! Istenem ő az, ismételgette magában.
A nő állt a fényben. Termete magas, alakján a csodaszép selyem redőzötten hullt alá. Vörös haja sziporkázott, égett, lángolt a színpad fényében. Hangja, mint a szirének bársony fuvallata. Elbűvölten, kábultan nézte és hallgatta. Az előadás pergett, jelenet jelenet után, és vele egyszer csak történt valami. Sem megérteni, sem megmagyarázni nem volt képes ezt a változást.
- Felfoghatatlan, hiszen ez a nő öreg! Sok rajta a festék, túlságosan erős a hangja.
Rémülten vette észre, hogy nem érez semmi vonzódást. Belülről teljesen üres. Kereste az álomképet, amit felépített magának. Nem találta. Az nem lehet! Mi történt? – gondolta teljesen összeomoltan. Milyen ördögi játék ez? De hát ő szerelmes, egy órával ezelőtt még át akarta ölelni, a lábai elé akarta vetni magát. Borzasztóan fájt a felismerés! Úgy szenvedett, mintha a nő utasította volna vissza az érzéseit. Pedig ő volt az, aki felébredt az álmából.
- Nem maradhatok itt tovább, el kell mennem! Szerencsére, Evelin még nem vett észre semmit, nem tudhatja meg, hogy itt jártam. Nem megyek fel az öltözőjébe, nem akarok vele találkozni! Igen, ez lesz a legjobb!
A szünetben gyorsan távozott. A kocsija falta a kilométereket, mégis lassúnak találta. Hajnalra ért haza, felesége még aludt. Zakatolt a feje. A számítógép jutott az eszébe. Leült az íróasztalához, de nem kapcsolta be a gépet. Benyúlt a fiókba, egy óriási rajzlapot kerített. Megragadta a legvastagabb fekete filctollat, és hatalmas betűkkel írni kezdte a lapra:
„KITÜNŐ ÁLLAPOTBAN LÉVŐ, MODERN SZÁMÍTÓGÉP
JUTÁNYOS ÁRON SÜRGŐSEN ELADÓ!
Mikor letette a tollat, megnyugodott. Picike, halk neszt vett észre a háta mögött. A felesége állt ott.
- Megjöttél, Tamás? ELADOD?!- meredt a papírra, hangjában nem titkolt öröm csengett.
- Jaj, de szép ajándékot kapok tőled a házassági évfordulónkra! De gyönyörű meglepetés ez! -kiáltott fel.
A férfi felállt és szótlanul ölelte magához asszonyát.