Feltöltve: 2008-07-11 19:55:04
Megtekintve: 1687
solitude
hajnali háromkor
tajtékot vet az idő
megrendül
bámész bérházak
behunyt balkonján
állok a víz felett
szívembe font sebek
egyszer kivágom
rongy életem
magányerdeit
barázdált homlokomon
összekacsintó neonok
már holtamig elkísérnek
/santiago-sorryforbeingbad/
tajtékot vet az idő
megrendül
bámész bérházak
behunyt balkonján
állok a víz felett
szívembe font sebek
egyszer kivágom
rongy életem
magányerdeit
barázdált homlokomon
összekacsintó neonok
már holtamig elkísérnek
/santiago-sorryforbeingbad/
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2008-07-15 10:21:58
Átérzem, de tudom, hogy mégem vagy egyedül. A versed viszont -szerintem - tökéletes. Minden szó, minden kép, minden gondolat az éppen rád települt magányt fejezi ki. borongós az érzés, és mégis szép.
2008-07-12 11:11:05
Igazán jó vers, azonosulni tudok vele