Eltévedt szél simít
szép arcodon hazám,
beszökik őrbódék
kitörött ablakán.
Európa közel,
de mégis oly messze,
a sorompó nyitva,
hogy aki elvágyik
világnak eressze.

Rég eltévedt lovas
vágtat a hold alatt,
a remény ösvényén,
ami még megmaradt.
Előtte az álom,
mögötte a kétség,
és lassan elnyeli
a néma sötétség.

Lesz –e még majd áldás
Mária országán?
Sarjad rügyből virág
Duna-Tisza ágán?
Segítsd Szűz Mária
népünket egységre,
magyar a magyarral
kezet fogjon végre.