Feltöltve: 2008-06-04 06:11:32
Megtekintve: 1692
A homokszem éneke
Végtelen élem homoklétem,
megbújok kristálypatakokban,
őszi kósza vihar hajigál,
őserőm izzik a sötétben,
szememben a Nap tüze lobban,
de elvakítom, ha testem szitál,
sivatagnépem az éj szelében
suhogva, lebegve messzire száll,
és kisimítja a hegyek arcát.
megbújok kristálypatakokban,
őszi kósza vihar hajigál,
őserőm izzik a sötétben,
szememben a Nap tüze lobban,
de elvakítom, ha testem szitál,
sivatagnépem az éj szelében
suhogva, lebegve messzire száll,
és kisimítja a hegyek arcát.
Apró is lehet végtelen nagy erő.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2008-06-05 13:09:57
szia santiago! tetszik, de még majd folytasd a gondolatsort :o)) üdv Laci
2008-06-04 08:54:09
Nagyon szépek ezek a kis pillanatversek, egy egy látomás a te szemeddel feltárja a világ és az élet csodűáit.