Pislákoló lámpásomnak
apró lángját ki vigyázná,
bús kedvemnek könny-csatakját
puha kézzel ki törölné?
Ki lenne ki száraz kútba
a friss vizet bedalolná,
ki lenne, ki a Nap elől
a felhőket elpörölné?
Ki veszi élét harag-pengének,
ki tépi gyökerét viszály-csalánnak,
Kinek a szájából nevet ki az ének,
s szeméből tükörként néz néha a bánat...?

Mintha valahol egy másik szívem is volna,
ajándék vagy nékem, fefom,
egy nagyszerű asszonyba csomagolva...