Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Anne
Alkotások száma: 9
Regisztrált: 2008-04-26
Belépett: 2012-09-09
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (4)
-Egyéb prózai alkotások (5)
Feltöltve: 2008-04-28 22:27:42
Megtekintve: 2273
Sorsangyal 3. rész
3. rész


- Az álmainkba is belelátsz? –kérdeztem elképedve
- Persze, bár nem mindegyikbe. Csak a rosszakba. A rémálmokat meg tudom változtatni, vagy befejezni egy adott pillanatban, ha akarom. A szüleid is nagyon rosszakat álmodnak…veled kapcsolatban.
- Miket?
- Talán rosszul éreznéd magad, ha elmondanám őket.
- Szerintem rosszabbul aligha érezhetem magam, akár fizikailag, akár lelkileg. Így is épp elég lelkiismeret furdalásom van amiatt, hogy nem hagyom őket rendesen élni. Szóval mondd csak, mik vannak az álmaikban.
- Általában azt álmodják, hogy rosszabbodik az állapotod, és ők nem tudnak ellene semmit sem tenni. Tudod, az az egyik legrosszabb érzés az embereknek, ha látják, hogy valami borzasztó történik valakivel, és nem tudják se enyhíteni, se megakadályozni. Ők pontosan erről álmodnak. Ha már nagyon tragikusra fordul a helyzet, megszakítom az álmot. Ekkor felébrednek, verítékben úsznak, zilálnak, aztán később sikerül valamennyit aludniuk.
- Azt hittem, nem is érdeklem őket. Nem sokat jönnek be hozzám. Csak ha ennivalót hoznak be, vagy kisegítenek a fürdőszobába tisztálkodni. –mondtam
- Igen, tudom, nem teszik jól, de nem tehetnek róla, nem szeretnek téged így látni, és szégyellik magukat, hogy egy csomó mindent eltitkoltak előled kisebb korodban, és most sem mondanak el mindent.
- Hát igen…amikor kislány voltam, azt hittem, az a normális, ahogy én élek, bezárva, elzárva mindentől, korlátozva a külvilág milliónyi csodájától és szépségétől. De aztán rájöttem, hogy más kinn szaladgál az utcán, játszik, fagyit eszik, nevetgél. Legalábbis mindezt hallottam idebentről. Ki sem nézhetek az ablakon. De azt hiszem, nem sajnáltatom tovább magam. Amúgy, hogy értetted azt, hogy most sem mondanak el mindent?
- Mindig azt mondják neked, hogy „úgyis rendbe jön minden, ne aggódj, egyszer találunk olyan gyógyszert, ami megerősít, és esetleg enyhít a betegségeden” , igazam van?
- Igen, sokat mondják, de ne izgulj, nem vagyok olyan naiv, hogy be is vegyem…
- Ennek örülök, ugyanis nem sok esély van rá, hogy bármilyen gyógyszert találjanak, ugyanis nem létezik. Rajtad csak az immunerősítő segít valamennyire.
- Hidd el, ezt is jól tudom. De mi lenne, ha egy kicsit nem a betegségről beszélnénk? Lehangoló téma…
- Örülök, hogy fel akarsz vidulni. Nyugodtan kérdezz tőlem, úgyis lelkesen érdeklődtél eddig is.
- El tudnál egyszer vinni abba a másik világba? Kíváncsi vagyok rá. Esetleg, ha egyszer lesz annyi erőm, hogy fel tudok kelni, és járni, akkor jó lenne. Ott süt a nap?
- Nem, ott nincsenek időjárási tényezők, semmi olyan, ami itt. Igen, egyszer eljöhetsz velem, megmutatom. De tudod mit, ez akár most is megtörténhet…ebben a pillanatban.
- De mégis hogyan? Felkelni sem tudok.
- Ez nekünk nem akadály. Tudod, miért?
- Miért?
- Mert kölcsön adok egy kis erőt. Nekem van elég, hiszen nem úgy működöm, mint te. Csak fogd meg a kezem! Bártan! –majd odanyújtotta, hideg, de erős kezeit, amit gyengén megfogtam, és ekkor valami hirtelen egészen más lett, olyat éreztem, amilyet eddig még soha.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!