Az árva falevél
ősszel elindul,
A télben földet ér.
Valami véget ért.

De új kezdet van
éledőben most.
A kedves elhagy,
a bú nem hagy

elvegyülni köztetek,
éget a bánat.
De hát emberek!
Ne engem nézzetek!

Ártottam én nektek?
Miért nem hagytok
büszkén elmennem?
Miért tart kezetek?

Fehér minden végig.
Mindenki más
sértődik vérig,
kik nem úgy vélik,

hogy más kell ide
nektek és nekünk:
menjen a hideg!
Szemük oly rideg.

Tavasz kell nekünk,
hogy újra éledjen,
s így együtt megyünk,
mert van mit tennünk.

Nyílik és rügy fakad,
s a lehullott falevél
kacajra fakad,
mert más is akad,
ki örül a nyárnak.