Alattam táncol a lüktető patak,
Szürkén szikráznak benne a halak.
Sziklákat kerüli gyorsan a víz,
Tengerhez, óceánhoz; valahova hív.

Látom a mezőt...

Leveleket susogtat halkan az erdő,
Rókafik játszanak lejjebb a lejtőn.
Szél borzolja a fűszálakat;
Messze hív, hol kis láng lobban.

Látom a mezőt...

S ezek után megyek, merre kérnek,
Szívembe tőrt, kést remélnek.
Szerelem elhagyott, család is elmart,
Nincs, miért maradjak, lelkem is elhalt.

Látom a mezőt...

A vér még buggyan, számban érzem,
Levetettem ezzel minden, minden vétkem.
Elfordulok, s csak egyet lépek még:
Zuhanok, látod, alattam a mély.

Látom a mezőt...

S egyszer /nem soká/ földet is érek,
Szemedben nem látok részvétet.
Utolso lehelletemmel csak ennyit üzenek:
'Kedvesem, Drágám, örökre szeretlek!'

Látom a mezőt, melybe belevesztem.