A szerelem akár egy levél élete,
egy cseperedő fától függ minden léte.
Az apró fa hamar felnő és ágakat növeszt,
minden fájdalmáért egy-egy könnycseppet ereszt.

Mikor a fa még ifjú sokat csalódik,
sok a fájdalma mi hamar el nem múlik.
Ő az szerelem fája,
minden ember szeretetét belőle táplálja.

Fáj neki minden egyes ki nem mondott szó,
minden ember őt keresi, irigy és mohó.
Egyszer úgyérzi ő áll mindenek felett,
máskor pedig fájdalmaktól földre hemperedett.

Vannak fájdalmak mik újra és újra előjönnek,
a régi szép szerelmeink csak mennek s jönnek.
Apró szerelem fája értesd meg velük,
nem más mondja meg hogy kit szeretünk.

Az apró fa felcseperedett s a levél is kinőtt,
de mások hangosabb szavának ő is bedőlt.
A nagyranőtt fa sajnálja piciny levelét,
mások miatt el kell eressze életét.

Egy ifjú pár két tagja rosszul döntött,
és a kis levél élete azonnal romba dőlött.
Miért vannak mással ha egymást szeretik?
Hiába kérdezi tőlük ők már megsem értik.

Mások szava mindig többet mondott,
a szíved szava pedig inkább hallgatott.
Megpróbálod mással jól érezni magad,
de később kérlek ne csikorgasd a fogad.

A pici levél reménykedik benne,
hogy rövid élete nem merült ki ebben.
Reménykedik hogy egymásra talál az ifjú pár,
de az ő szívük régen eggyé vált.

Hiába vannak mással és akarnak mást hinni,
a szerelmet ezzel nem lehet átverni.
Mindenki tudja és látja hogy összetartoznak,
ezzel bajt csak maguknak okoznak.

Kicsilány és kicsifiú szeressétek újra egymást,
szerelmeteknek ez az állapot sírvermet ás.
A régi emlék éledjen újra bennetek,
és talán új lángra lobban rég feledett SZERELMETEK!