Állati szeretők - állat szeretők


Indiában, Kadzsurahóban, ebben a híres városban látótávolságon belül több nagy templom, templom csoport található. A brit gyarmatosítok, fedezték fel, szinte az őserdei dzsungel között. A majmok birodalma volt minden. Aztán a fákat megritkították, azóta csodájára járnak a helynek. Körülötte minden megváltozott, csak a sok faragással díszített szentély és a majmok maradtak meg háborítatlanul.

A helyi idegenvezető látható élvezettel vezeti a csoportot a szentélyek körül. Faragott kőtömbökből vannak megépítve a falak. Körbe-körbe kívülről, hogy mindenki megszemlélhesse. Szerelmeskedésekkel teli éjszakákon, ha a sok pozíció kipróbálása közben valahol elakad a felhevült pár, hát gyorsan ide futhasson, és a folytatáshoz ne legyen az az akadály, hogy a szentély netán azokban az órákban épp zárva volt. Ugye, ilyen kifogást felhevült kedvesünk biztos nem fogadna el, nem értékelne abban a pillanatban.

Teljes természetességgel, kendőzetlen őszinteséggel van bemutatva a szerelem és szex tobzódó, tapintható, kézzel fogható, szemmel látható minden mozzanata, elképzelhető és eddig el sem képzelt pozícióban. Az egész helyen úgy érzem magam, mintha a Káma Szutra elevenedne meg előttem képes olvasókönyv formájában, kiegészítve olyan ábrázolásokkal, melyet már a nyomdafesték sem tűrt el.

Kacagva világított rá a vöröslő lézer fénnyel az egyik figurára, a helyi kalauzunk, hogy az talán Clinton elnök lehet, előtte lévő szépség pedig, valami, Monika Lewinsky. De biztos tévedett, mert minden faragás bizony négyezer éves.
Aztán arrébb más, engem elgondolkodtató faragott történetek is feltűntek, elég tisztán, félreérthetetlenül. Azt még csak-csak fennhangon konstatáltuk, hogy a harcosok teljes fegyverzetben, lovakkal ruccannak ki két csata között a szép lányokhoz, de mindenki, kissé zavarodottan szemlélődött az állatok és emberek közötti szerelem ágaskodó faragásai előtt. Elmerengve, néhol fülig érő szájjal sétáló társaság, ezeknél, az ábrázolásoknál, szemmel láthatóan arcszínt váltott.
Sokan álarcként, teljesen ártatlan, mondhatni semleges képet vágtak, mintha épp a tájat bámulnák, közben tisztán lehetett látni némelyiknek szeme állásából, hogy épp mely részen felejtette ott.
Miért faragták volna ki ily élethűen e sok ezernyi ábrát, figurát, élet jelenetet, mit kertelek szex variációt, s oly aprólékosan, hogy szinte várjuk a figurák megmozdulását, vagy egy-egy kéjes hangot, ha az állatokkal való szeretkezés csak a képzelet műve lenne?
Miért? Miért vezették volna félre a szemlélőt négyezer éve?

Ezek az emlékképek villannak fel bennem, mikor szüretelés közben vendéglátónk, munkahelyén, a szociális intézetben megélt élményeit sorolja egy tréfás pillanatában.

Állok a létrán, a függönyöket teszem fel, Tibi a lábamat fogja, hogy le ne essek, és mesél, mondja a Márti. Rémisztő dolgaira emlékszik vissza, melyeket tett, mielőtt idekerült. Nem szeretem hallani, most is rászóltam, hogy inkább gyerekkoráról meséljen. Na nem kellett bíztatnom, folyt belőle a szó rögtön.

A régi tanyavilágban teljesen természetes és elfogadott dolog volt az állatokkal a szex. A fiatalok dicsekedtek a kisebb állatokkal való kapcsolatukról. A kocsmában fogadásokat is kötöttek egymással, ki milyennel tud? A Tibi legjobban a bocikat szerette, s büszkén meséli, hogy még össze is verekedtek egymás között, mert mindenki védte a magáét.
Nem volt ez szégyen akkoriban, mindenki tudott ilyen dolgokról, hiszen a lányok elérhetetlenek voltak a serdülő fiúk részére. Tibi meséit, több bentlakó öreg is megerősítette.
Sorolja, hogy az ő apja mindig ment a tyúkokhoz. Hát apám úgy megverte az anyámat, meséli fellelkesülve, mikor a kedvenc tyúkját levágta, hogy több napig nem tudott lábra állni. Tibi! Hát hogy lehet egy tyúkkal? Hát, ha a tojás kijön rajt, akkor…
Pedig ezt anyám is tudta, nem is volt titok. Másnak is megvoltak a kedvenc tyúkjai. Mikor már elkezdett egy pipi tojni, akkor már alkalmassá vált erre.
Hát innét eredhet több fogalom is. Pl. „Lecseréli az öreg tyúkot egy fiatalra” vagy
„Fiatal pipire fáj a foga”. Hoppá! Ezekre eddig nem is gondoltam. Igaz nem is merült fel bennem a gyanú, hogy ennek valós alapjai lehetnek. De a szóbeszédben – már megtanulhattam volna – alaptalanul nem hivatkoznak semmire.

Tudom, könnyen jön és igaz is az a vád, hogy ezek az emberek finoman mondva is sérültek. Igen. De az ő történeteik meghallásával indult és kalandozott el gondolatom.

Azért ez a téma napjainkban is fel-felbukkan. Pár éve élő tv beszélgetésben szegezte neki a műsorvezető Ciccolinának, hogy egy olasz tv show-ban barátnőjével a színpadon egy lóval és egy kígyóval szeretkeztek. Ilona a maga megszokott stílusában mondta, hogy lóval a barátnője volt látható. De a kígyóval, ugye te voltán? Kérdezte kajánul és megalázóan a riporter s egy képet vett elő, ahol a kígyó Ilona testére volt csavarodva. Ilona újra nevetve kérdezett vissza, hogy ugye nem csak nekem kedvenc képem ez, hanem neked is. S ugye, a kígyó a legférfiasabb állat, mert elejétől a végéig egy nagy farok.
Ő már csak tudja. Ebben én is igazat adok neki.

Megbotránkozva nézzük az ember és az állat közötti szerelmi vagy testi dolgokat.
Pedig ma már az állatok szerelméről is érdekes, eddig ismeretlen dolgokat tudhatunk meg. Kiderül, hogy nem egyetlen cél a fajfenntartás. Itt is feltűnnek furcsaságok, vagy inkább azt mondanám, hogy párhuzamok az emberi dolgokkal. Mikor pl. két delfin, úszik egymás felett, s a felső párzó szervét az alsó hallójáratába bedugva tartja, úgy úsznak. Ebben helyzeten az alsó, kényeztetésként, még gyakran levegő buborékokkal is ingerli a nemi szervet.
Ma már tudjuk, hogy a fiatal, falka nélküli hím oroszlánok, egyik társukat szinte kijelölik, talán gyengébb a jelleme, s ezt közkincsé téve gyakorol rajt a többi társa, készülve az igazi párzásokra.

De nem csak a mitológiában, hanem a képzőművészetben, költészetben és máshol is találunk utalásokat, vagy teljes történeteket ehhez a témához. Pl. Léda a hattyúval.

A szexnek három fő célja van. Az első a szaporodás. A második a feszültség oldása. A harmadik a párkapcsolat erősítése. Biztos így van, én is rádióban hallottam szakembertől. Igaz, mikor kedvesemnek ezt soroltam, ő egy negyediket is említett. Én csak azért, mert olyan jó veled átélni. Mondhatok én tudományos dolgokat nőknek, ők mindent másként látnak.

Belátjuk, elfogadjuk, hogy az állatvilág szexualitásának megismerésében a tudatunk, ismeretünk, tágul. De mintha az emberek közötti viszonylatban ez az ismeretanyag szinte folyamatos szűküléssel, mi több határozott csökkenéssel találkoznánk. Valahogy egymás között nem beszélünk róla, sőt még bezárt ajtók mögött is oldani kell a feszültségeket, sok türelem és kedves szó kell, hogy gátlások nélkül beszéljünk róla. Generációkon átívelő tanításról meg szinte szó sincs! Arról már nem is beszélek, hogy gyermekeink csodálkozó szemmel tekintenek ránk, mit tudtok ti a szexről? Arról csak mi tudunk ám, de mindent. Gondolják huszonévesen.

S ha az emberek és állatok kapcsolatánál, szerelménél tartunk, akkor bizony hangosan elgondolkodom. A mai kutatások azt mutatják, hogy igen is a majmokban, különösen a csimpánzokban, mindig is ott volt az AIDS vírus. És rájuk nézve veszélytelenül hordozták magukban. Eltűnődöm, talán tőlük került át az emberre? Miért épp Afrikából érkeztek /Kongóból/ az első ilyen betegek? Pl. egy fehér orvosnő, aki sokáig élt ott?
Szóval gondolkodom, hogy kerülhetett át az emberre? Postán kapta? Szél fújta át? Napsugár közvetítette? A választ nem tudom.
Nem is kell nekem rá válaszolni. És nem is nekem kell a választ rá, kimondani!!

Régi mondásom, hogy a szerelemben, de főleg a szexben, minden igaz. Meg az ellenkezője is, attól függően, hogy van-e személyes tapasztalatod, vagy csak elképzelésed van a konkrét dologról.

Ember és állat közötti szerelemben nincs tapasztalatom.
Várjunk csak! Talán mégis. Most jut eszembe, de hisz én is ott voltam!

Hat évvel ezelőtt Franciaország tengerparti részén autóztunk, a Bretagne félsziget felé. Keskeny, faluk között vezető úton. Kétoldalt mindenhol bekerített legelők. Itt már a talajvíz, de még a fű is sós, a tejből különleges sajtokat készítenek. Minden bekerített részen tíz-húsz marha legelt. Apró, magán gazdaságok.
Nejem és vendégfogadó, idegenvezető barátnőnk ült még a kocsiban. Benzinkút láthatáron sincs, jelzik, ha egy alkalmas hely lenne, álljak meg. Meglátok két legelő között egy tanyabejárót, lekanyarodtam, út mellett pár fa, lányokat kitettem, s én a harminc méterre lévő elhagyatott, omladozó tanyához mentem megfordulni. Kiszálltam én is, közben ártatlanul néztem a felhőket, szinte tapintani lehetett a levegő páráját, s dolgom végeztével még vártam, majd a legelő felé fordultam.

Autóülés huzatokat gyártó cégnél jártam sokat itthon, s ott mesélték, hogy a jó minőségű bőrök onnét valók, ahol a bikák nedves párás legelőn nőttek föl, legelésztek, azok adják a legerősebb, huzatnak legmegfelelőbb alapanyagokat.

Ez jutott eszembe, de előre nézve épp nem láttam az állatokat, melyek beforduláskor szanaszét legeltek. Diszkréten fordulok a hölgyek felé, s legnagyobb döbbenetemre, ahogy a kerítés mellett még ruháikat igazgatják, feszült sorban állnak a bikák az elektromos kerítésen belül. Középen, legelöl a legnagyobb növésű bika, az összes többi, kétoldalt fél testhosszal hátrébb. De valami oly hihetetlen, félre érthetetlen vad bősz bika kiállással, fújtatással, gyakori lábdobbantással, hogy tisztán lehet érezni a bika, pattanásig feszülő vágyát, gerjedelmét a két nő iránt. Az egyik oldalt álló bika már nem bírja türtőztetni magát, előrébb lép, a vezér vonaláig, közelebb nem lehet, mert jól kivehető mozdulataikból, hogy a villanypásztornak meddig van érezhető kisugárzása. De a vezér csak nagyot dobbant jobb hátsó lábával, fejét vadul oldalra vágja, vastag páracsóvát fúj ki orrlyukaiból, s tekintetéből látszik a parancsolás: Vissza! Mit akarsz, te húsz kilóval könnyebb? Az elsőbbség az enyém, ti csak utánam! Az asszonyok is megbabonázva, mereven állnak, néznek előre, szó nélkül megértették, hogy nem egyszerű marhák állnak velük szemben, hanem életerőtől és vágytól megfeszült testű bikákkal állnak szemben, s csak a villanypásztor menti meg őket a szilaj vágyak beteljesülésétől.

Valami különös, zavarba ejtő pillanatnak, pillantásoknak lettünk részesei. Közelebb menve, a bikák rólam tudomást sem vettek, láttam, éreztem, nem engem kívántak. De a vágy, a félreérthetetlen ugrásra kész bika kiállás, szemekben a vad sóvárgás, tisztán látható volt. Ők tudták, hogy emberek vagyunk, s közüllünk kik a nőneműek? S az asszonyok tudták, hogy velük szemben kik állnak. Szilaj, sóvárgó, feltüzelt bikák. Állatok, de nem egyszerű marhák.

Mondom. Én is ott voltam. Láttam. Éreztem. Ott sok mindent megértettem.



Keszthely 2007-10-15 bíboros