Egy szellem egy álomvilágban él, ahol a hangosan mondott szavak hazugságok és ki nem mondottak az igazak. Nem várok el senkitől semmit, lévén tőlem se lehet ezt megtenni. Ha kedvem tartja, nyájas szavakkal illetlek, hanem gonosz élcekkel támadlak. Olykor nem tudom, mit higgyek és mit ne, talán emiatt vagyok oly emberi, vagy mégsem? Talán egy kis túlzás embernek is lehet nevezni, egy oly' hallgatag sarokban kuporgó néma rabnak. Ki világok közt jár-kel és mégsem él. Kinek szellem létére nincs varázs ereje, se semmije. Maga van egyedül a rengetegben, mit már olyan sokan megénekeltek. E szellem a megszokások rabja, kinek bátorság tabu, és a változás gyanú. Szellem ki nem temetők rabja, hanem világé. Rab, kit etetnek, jó szóval becéznek, kit háta mögött ördögnek festik és bolondnak. Csak 1-2 lénnyel áll kapcsolatban kik nem tudnak vele mit kezdeni, így jobb híján eljátszanak vele, mivel jobb dolguk nem akad. Majd ideje van útra kelnek, és búcsút intenek a régi játékszernek. Majd néha nosztalgia címszó alatt a fejükbe ötlik a kósza rémalak. Rémalak ki azóta is egy helyben áll, lebeg változás híján.