Babits szavai a papíron,
Nem akarom, hogy a könnyem hulljon.
De már késő egy sötét folt,
A papíron mint király trónol.
Majd egy királyné jelent meg mellette,
És nemsokára a nép mögötte.
Majd a nép elnyomja őket teljesen,
Hull a könnyem hang nélkül, csendesen.
A papíron már nem látható ’Herceg, tél’
Csak tintafolt, mint őrült ember henyél.
A még látható szavak is elfolynak,
Mintha vére lenne a szegény királynak.
Körülöttem újabb Babits-dal zengi be a termet,
De már nem fordítom felé figyelmem.
Csak mint távoli, drága dallamot hallom,
És közben hideg könnyektől ég az arcom.
Már nem is próbálom elfojtani,
Egy népet, ha akar, nem lehet megállítani.
Majd lenyugszik, ha kitombolta magát.
Újra hagyja nevetni boldogságom csillagát.