Némán ballagok csöndes utcákon,
Kigyúltak már a fények,
De én még sem látok.
Gondolataim a halál felé húznak,
De még kapaszkodom.
Az érzés ott bent egyre erősebb,
Életjelenlétem egyre kevesebb.
CSak megyek s megyek utam vajon hová vezet?
Egyedül egy álommal,
Hogy valaki fogja kezem.
A karjaim furcsán nyúlnak előre,
A lábaim húznak hátra,
S közben véres könnyek töltik be arcomat.
Idegen a mindenség,
S már a Holnap is.
Csak bőgök de fájdalmamat nem érti senki meg,
S ettől szívem csak jobban fájni fog,
Ezért inkabb titkolom.
Így hát mesélek a jóról,
arról mi a felhők fölött létezik...
S lehunyt szemmel álmodom tovább,
Némán hallgatag,
Hogy kezem valaki elkapja.