A tavasz első sugara melegíti a szíved,
nem tudod, vajon elég lesz, vajon felmelegíthet?
Jéggé fagyott szíved, lelked törékennyé vált,
mint egy enyészett fa, vagy korhadt, kiszáradt ág.
Érzed a fény melegét, de vastag még a jég,
hogy várd a megváltó felengedést, akarod-e még?
Mi lesz ha kiolvadt szíved újra élni kezd,
hogyan tartod majd távol attól, mi újra megsebez?
Talán jobb, ha inkább kizárod az összes fényt,
ha egy aprócska fiókba temeted el a reményt.
Zárd be jól örökre az elrejtett fiókot,
s a jégbe zárt szívedben hordozd hozzá a kulcsot.
A fénysugárt az elméd lassan elfelejti,
eljő a perc, mikor a szíved sem fog emlékezni.
Elfelejted a szívedben a titkos kulcsot,
nem tudod miért, de kerülöd a rejtett fiókot.