I.
A repdeső reggel új reményeket repít
Ilyenkor van, ki már szeret, s van, ki még várja az igazit
Van, ki reggel gyűlöl, s van, kit szeretet fog el
Van, aki kiáll a sorból, de van, ki tovább térdepel
Van, ki még szüleivel ébred, s tiszteli őket
van, ki mindenkit lenéz, sem anyát, sem apát nem szeret
Van, ki gonddal ébred, s még úgy is aludt el
Van, kit a jelen már egy kicsit sem érdekel!

II.
Ő mindennap reményt fogad be, ha felkel
S, hogy szeretik tudja, de hogy bízzon idő kell
Tán sosem gyűlölt senkit, túl tiszta hozzá szíve
Tán egyszer velem tart, hogy újat akar, őszintén súgja két szeme
Édesanyja szereti, s tán nálam is jobban óvja őt
Tudja, szeretni kell azt, kinek köszönheti a jövőt
Problémái sajnos mellettem sem múlnak majd el
Ő az, ki a mában él, itt is élt, s velem talán majd itt múlik el!

III.
Minden reggel várom a nap első sugarait
Mint a remény olyan, bízom benne, mégis elvakít
Nem tudom most látok-e, vagy megint játszik
Szívem érzi, hogy megtaláltam Őt, az egyetlent, az igazit
Olykor bennem fájdalom honolt, s hogy valaha szeretek, nem képzeltem
De mára ez változott, szerelmemért, ha kell, életem adom fel
Elmúlt az éj, ébredtem ismét, s miként az új felelt
Úgy mondom én is szabadként, állok megint, nem estem újra el
Anyám az, ki értem egykoron mindent eldobott
Hogy megmaradjon nekem, ha kell ölök, s rabolok
Előttem nincs két egyenlő ember, személy
Lenézem azt, ki tovább térdel, s tisztelem, ki újat remél
Ha tehetném keresztem rég letettem volna
Ha nem lenne Ő, ki mellettem küzdve velem harcolna
"Élj a mának!" mondták rég a bölcsek, s okosok
Én a mában élek az mellett, kit szeretek, s meghalni vele, itt fogok!