Szívem, mint víztükör, feszülve várt reád,
Az eső, mint a gondok, megtörte csodáját.
Panasszal volt tele minden gondolatom,
Hogy voltam, igazán csak most tudhatom.

A zivatar, mi bántott, csendesülni látszik,
A nyár hangjai csengnek, mint aki hangversenyt játszik.
Szerelmes szavak számból boldogan elszállnak,
Csodás emlékeink együtt, remélem soha nem távoznak.

Mint nyárnak a termés, élete értelme,
Úgy lettél e szívnek, mi szeret, örökös végzete.
Érted él, s ha majd egyszer muszály, ölni, halni fog,
Halála után, hogy igazán szeretett, soha meg nem tudhatod.