egy elrobogó jármű ablakából
integet vissza saját vágyam
a fahídon a holdat találom
felszáll és végigtekint a tájon

a remény üres kalapjában
már nem csilingel az érme
szerelemről énekel balladát
s csak ténfereg a tágas téren

ölelkező, évődő szerelmespár
ligetek, berkek, parkok örök szobra
áthatolhatatlanul erős a susogó vár
s a padba vésve a szenvedély szava

az éj belezuhant saját vermébe
elsápadt a hold, sötét felleg jő
ékkövek feszülnek az éj védtelen testére
minden csillag egy éles tőr