A bánat elöntötte lelkem,
S szétáradt bennem.
Nem bírom e fájdalmat,
Mely elemészti szívemet.

Ahol a fájdalom megtelepszik,
Minden kisebesedik.
A lelken hólyagok keletkeznek,
Sebek vésődnek bele.

E sebekből vér árad,
Mely a kínokból fakad.
Mindent eláraszt a vörös ér,
Mely folyammá duzzadva véget ér.

Egész testem, s lelkem bíbor tócsában
Úszik, s elég a lángoló fájdalomban.
Sajog minden kis darab, mit a kín átjár,
S minden lélegzetvétel egy utazás.

Egy kis lépés a vég felé,
Mely felfal minden érzést,
Míg eljön a felismerés,
Hogy egyetlen, mi pihenés

A végleges megsemmisülés.
Mikor nincsenek sebek, se hegek,
Nincs árulás, se vergődés,
Csak örök megkönnyebbülés.