A semmi és a minden határa oly apró,
porszemben a végtelen látható.
Egy csepp, egy szó, egy sóhaj, egy lépés,
évezredek óta süllyedő emelkedés.

Felragyogva aláhullsz a mélybe,
nem is sejted, úgy kerülsz a fénybe.
Mikor megfordul az idő kereke,
s a vég lesz a jövő kezdete,

rájössz, hogy a fent lent, s a lent fent,
hogy sosem volt kint vagy bent.
Mindig csak Te voltál és a világ,
s mikor magadba néztél, rájöttél, nincs odaát.

Mert idő, s tér fátylán túl felsejlik
a szem, miben végtelen éned csillámlik.