Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Flamma
Alkotások száma: 183
Regisztrált: 2007-12-03
Belépett: 2008-01-26
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (12)
-Haikuk (4)
-Egyéb prózai alkotások (9)
-Gyermekrovat (Versek) (22)
-Versek (28)
Film / Zene
-Filmkritikák (1)
Képgaléria
-Festmények (11)
-Rajzok (1)
-Makró képek (4)
-Fotók (10)
Műfordítások
-Dalszövegek (4)
Térbeli alkotások
-Dombormű (1)
Feltöltve: 2006-09-17 19:59:14
Megtekintve: 2023
A sötétségben rejlő fény
A nap még utolsó erejéből még egyszer beragyogta a tájat, majd eltűnt. A fák egyik levelükről a másikra folyatták az utolsó aranycseppeket, a víznek tovább adva, melynek habjai közt lágyan csillogva táncoltak, ahogy az sodorta őket, mígnem végleg eltűntek. S lehullt a sötét lepel, bársonyával beborítva a tájat. Szép lassan apró gyémántok tűntek fel a lombok feletti sötétségben és kezdték el csalogatni a ragyogó sarlót, mely körvonalai lassan kirajzolódtak, míg nem teljes fényével végigsimította a vidéket. Egy barlang mélyén, a sötétségben pedig ott ült ő. Karja békésen nyugodt trónja karfáján. Arcát homály fedte.
Magányosan ült a sötétség mélyén, túl időn és téren. Hatalmas teremben volt, hol csak egy-két fáklya világított. A teremben félhomály uralkodott. Sokak számára rideg és borzalmas lehet e hely, de neki ez az otthona. Mindig is itt élt. Az idők kezdete óta. Csupán csak néha vet egy röpke pillantást a világra. Vannak, kik kétségbeesve keresték, míg mások menekülnek előle. Rettegnek tőle, van, ki reméli, hogy csak legenda. Volt, ki meg akarta ölni, kizárni életéből, de ez lehetetlen.
A teremben rezzenéstelen arccal ül. Csak meredten bámul előre. A lángok táncát figyeli. Az ősi rítust, mellyel egekbe szökik, majd aláhull a tűz, s a fény. A csóvák egymást ölelgetik, játszadozva kergetik, míg végül egy forró ölelésben eggyéválva egekbe nem csapnak és ki nem hunynak. Míg tart az egység, körülöttük perzselő forróság, fényük vakít, s lágyan ringó táncban törnek a csúcsig, mígnem szép lassan a heves ütem lecsillapodik, majd kialszik. Ebből áll élete. Figyeli, hogyan gyúlnak ki a fények szerte a világban, majd tűnnek el nyomtalan. Minden ház ablakán, az utcákon, kis falvakban egyszerre gyúlnak ki a fények alkonyatkor. Mindig így volt, így van és így lesz... míg csak van élet- gondolta magában.
Sokat merengett. Ebből álltak napjai. Szüntelen elmélkedésből. Na meg szemlélte a külvilágot. Szeretett csendben figyelni. Próbálta megérteni az embereket, de sosem ment neki. Nem értette, hogy miért rombolnak annyit és miért nem pihennek. Minden percben csoda történik, mit szemük észre sem vesz. Sokat tűnődött az embereken, az emberi léten. Látta milyen értékes és különleges, hogy mekkora kiváltság emberként élni. Élni... érezni, szeretni, szenvedni, tapintani… Ő nem ismerte e dolgokat.
Örökké csak ült trónján. Egyetlen társa a természet, kiben vigaszát leli. Órákig elnézte az állatok játékát, vadászatot, a hattyú utolsó dalát, a fák ringását. Hallgatta a szél beszédét. Tőle tudott az emberek világáról. Értesítette, mikor kell munkába állnia. Mostanában nem sokat pihent. Szinte egyfolytában dolgozott. Neki jutott ama szerep, hogy sötét árnyként osonjon, s nyelje el a fényt. Hiába nyeli el az összes fényt, mi valaha volt, benne sosem gyúlik. Milyen irónikus. Minden apró kis szikra már az övé, mikor kigyullad és mégsem... Birtokolja, de mégis sötétségben él, mert ő maga a mélységes feketeség. Azt gondolnánk, hogy üres. Pedig benne a feneketlen tudás és vágy. Mérhetetlenül nagy vágy a fény után. Bármennyit elnyelhet, de szomja csillapítatlan marad. Neki is kell az isteni szikra, a különleges ajándék. Élni akar... Élni! Egy ember nem értheti mekkora dolog ez. Milyen nagy szó. Felbecsülhetetlen kincs, mit elpazarol. Az értékes perceket, éveket úgy hagyja elveszni, mintha visszatérnének. De sosem forog visszafelé az idő kereke. S ez emberek midig későn látják be. Túl későn...
Mire élnének, már vége is. Örökre kialszik a fényük. Némelyeké, főleg a gyermekeké oly hatalmas és ragyogó, míg másoké szunnyadó. Az emberek fényekkel vannak körülvéve. Mindenfelé lámpák, mert félnek a sötéttől. Próbálnak mindent elkövetni, hogy elkerülje őket. De ez lehetetlen. Mert a sötét nem kint van. Hanem bent. A lelkükben... Rideg, sivár és sötét, mely megriasztja őket, s az örökös zajjal, zenével, beszéddel és fényekkel próbálják elűzni, róla tudomást se venni. S mikor beköszönt az éj, s fekszenek a szobájukban ágyukon, s nincsenek fények, rettegni kezdenek. A csillagok és hold fényét észre se veszik, a lágy szellőt sem érzik. Csak az ijesztő ürességet. Próbálnak szabadulni tőle vastag paplan alá bújva. De mindhiába. Lelkük attól még nem melegszik fel. A jó szót pedig elutasítják, s a szeretettelit ellökik, mert benne gyengeséget, érdeket vélnek felfedezni. Az őszinteség és önzetlenség mára ismeretlen fogalmak. Csak a pénz, a karrier és tekintély a fontos. S hogy milyen áron, mellékes...
De éjjel minden előtör. A léleknek kell a melegség. A szeretet melegsége. De az gyengeség... így megtagadják. Majd a sötétben arcukat párnájukba fúrják, és úgy zokognak, hogy lelküket könnyeikkel megtisztítsák. De lassan kevesek lesznek a könnyek... s akkor meghal a drága lélek, majd marad egy lelketlen, gépies ember, ki már képtelen élni. Egyre több ilyen félholtat látni. Nekik már a halál is megváltás lenne, de sosem jön el, mert nincs, mit elvigyen.
S mivel ilyen emberekkel kezd megtelni a világ, kiknek volt fénye, de éltüket saját kezükkel kioltották, már csak ül a trónon merengve régi nagy eszmékről és ragyogó lelkekről álmodva... Egyre csak ül saját sötétjében és arra gondol, hogy lassan olyan árnyak lesznek az emberek, mint ő, s közben mikor értük megy, benne látják a fényt... Az ő vágya és álmai sugároznak belőle, mikkel a legtöbb ember már nem bír, így halványan derengő lelküknek felüdülés a reményteli fénye látványa.
Érdekes világ, hol a magányos végben több a melegség, mint az élő emberekben. S több az álma és reménye, mint annak, ki él. E dolgokon merengve ül örök trónján, és keserű mosoly húzódik arcán belátva, hogy mégis csak jobb időn túl létezni, mint emberként élni.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2006-09-29 13:38:16
Ennek őszintén örülök. Köszönöm, hogy elolvastad! Külön örömet szereztél vele, hogy minden megjelent előtted és tetszett a látvány. :-) Köszönöm!
2006-09-28 20:30:01
Mindent magam elött láttam , amit irtál. Érdeklődve és élvezettel olvastam. Kössz.