A szél lágyan simogatja az arcod.
A fák hajlonganak a félhomályban.
Titkokat sugdosnak egymásnak.
Ha figyelsz, Te is meghallod.

Virágok bódító illata száll...
A Nap utolsó erejéből, mielőtt
Végleg lebukna, szerteszórja sugarait,
Hogy megmártózhasson bennük a táj.

Az aranycseppek leperegnek,
Lefolyva arcodon és hajadon,
Végigsimítva ajkad, s pillád.
Végighullanak a fákon.

Vízen járnak, akár tündérek,
A leveleken tündökölnek.
Szemeidben megjelenik
E csodától egy könnycsepp.

Arcodon szelíden lefolyik,
Majd hirtelen földre hullik,
Akár gyémántkristály
A föld bársonyán.

Lenézel, s azt látod,
Egy szál virágra hullott,
Mely ezután kinyílt,
S csillagfényben virít.