Az éj varázsa,
Mely elragad,
S követi a napokat,
Azaz minden nappalt...

Amint lement a lángoló égitest,
S mindent homály fed,
Éledezik a varázslat,
Amint leszáll a csillaghad.

Amikor a hold magasan jár,
S körülötte ragyogó fényár,
A lelkekbe nyugalom száll,
Akár hópihék téli éjszakán.

Előbújnak az éji vadak,
S megindul a vadászat...
Míg ők őzeket, nyulakat űznek,
Emberek álmok vizében fürdőznek.

Végtelen a csillagos ég.
Ha felnézel, észre se veszed,
Hogy szemedben tűz ég,
Mely éjjelente feléled.

Ha szabadon engeded elméd,
Megélheted a csodák születését.
Amint érzed, szemedből könnycsepp
Csordul ki, mely valódi örömcsepp.

Átjár az égi boldogság,
Nézve a sejtelmes fák
Különös táncát a szélben,
Fürdőzve a hold fényében.

Ez a napszak a bűbájé,
Amikor megszűnik minden,
Ami az emberek világáé,
S elringat a képzelet vizén.

Lágyan körbe ölel a sötét
Bársony lepel, az igézet...
Tündér sereg, csillag tenger,
Melyben a varázs rejlik éjjel.