halott madár éneke ébreszt
s újra ízleled ôt...
az üvegben a savanyodott borban
ott maradt, hogy most is érezd
másnap, mikor felébredsz
kelő nap perzselte ágak
gôzölögnek fodrot a felhôk combjára
szél beléjük csókol
leszaggatja a puha rongyokat a fákról
csóré bőrükhöz dörgölődzöl
körmöd gerincükbe szánt
hajad köröttük bókol

mint fagyos lepedőből,
testedbôl kivetkezel,
ujjazod az csontos sarat,
és izzik az avar, amint hanyatt fekszel

és minden deres hajnalban
így vezekelsz - drága hant ôre
keserű pengével írsz egy-egy verset sáppadt bôrödbe
-és elhiszem neked,
mert minden magányos percünknek
megvan a maga gyönyöre