Van egy törvény mely minden tudás felett áll,
Se ember, se állat, nem hághatja át,
Mert nincs az a hatalom, ami eltaposná.
Csak csendben figyel belsődből,
Hol erőd összegyűl,
S mellyel irányítod
Elhanyagolt szellemed,
Magányosan, elhagyatva, céltalanul.

Figyeled, ahogy lassan szétterjed az esszencia,
S ahogy becsukod szemed
A csendben, sötétségben érzed,
Ahogy karod megremeg
Egy apró kis mozdulatra,
Mely agyad egészét elborítja
S mi lényedet egészben tartja,
Egy apró, törékeny s mégis, végtelen energia.

Átjár lábtól karig, s egészen a fejedig, majd mélyre lelkedbe,
Azaz erő, melybe csillagok hallnak bele,
S bolygók sokasága keringőzik vele.
Akár fényes emberpár a sima jégen,
Amiben tükröződik szépen,
Az a hatalom, amely élőlényeket,
Úgy képes megváltoztatni, akár a perceket
Elvesztett mutatóival a megbolondult idő.

Kezeddel el nem érheted, s meg nem foghatod,
Hisz őt magát meg se láthatod,
A fenséges energiát, ahogy parancsolón
Terel ezer és ezer útra,
Hogy megtalálhasd vagy veszítsd parányi sorsod.
El is utasíthatod, s elpusztítani is megpróbálhatod,
De mit se ér bátortalan tenyereid,
Ahogy feszegetni próbálják
E végtelenül hatalmas energiának burkát,
Amely neked halált vagy életet ád.

Remegj hát!