Ülök a sötétben
Testem összeaszott maradványait nézem
Ülök és siratok
Siratom a vágyak valóságát.

Ülök egy székben
Sötét, elhagyott kocsma mélyén
Rámtalált az árnyvilág
Ideje átvágnom torkomban az eret.

És vérem csordul lefelé
Végig testemen, egészen a földig
Szemem nem lát többé hazugságot
Vakon tekint a távolba.

Vakon, valódibban, mint látva
Haldoklom a Földön
Saját síromat egyre csak ásva
Betemetem életem gödrét.

Ha erre tévedsz, hidd el nem tévedsz
Csak szórj egy lapát földet
Véres tetememre
És öld meg magad!

Feküdjön vérben az egész világ
Gyilkold le a hit szentségét
Hazugság az egész
És ez az ami visszaránt, miben élsz.

A valóság gonosz, és Én is
De legalább nem vak
Először látok valóban hazug szemeken át
A Tiéden is!

Majd ha vérben úszik minden
Meglátod megérte
Öld meg magadat is
Hidd el nem kár érte!