Ott ül a padon és beszél a múltjáról
Kiönti szívét a szegénység poklából
A fején,laposan,svájci sapka lapul
szája szélén ,mosoly ül,vígan konokul

Saját idejéből,még hosszasan morzsol
Sejti a végét is,de véle nem gondol
Súlyosterhéből,a szeretet csipeget
Sokat,semmiből kapott,jóból,keveset

Bátorság terén,már semmi nem a régi
Éberség a kín,de ő már azt sem félti
Megint erőt gyűlyt az éjszakát így várja
Valaki rátalál,hisz ismert kabátja