Tükörbe nézve torzón s árván,
Arcodból kirajzolódó arcom gyáván
Visszatekint,de nem szereti,gyűlöli mását,
Ha selyem halotti lepel borítaná sem bánná.

Végigtekintve szigorúan,némán
Érezvén hogy a vér átfut a vénán
Csendben,de mint egy jele a létnek
S az ember sivárságának tudatában élve.

A kéz mozdul ,változik a helyzet,
Gondolatba merülve ,nem uralva a testet.
Föl aztán le,s újra mint azelőtt,
Lélekjelenlétben mérvén az erőt.

A gyáva átlép a kétlétnek határán,
Igazlétű másával az egyesülést várván,
KEgyetlen,szúrós tekintetek harca,
A végén újból egy személyiség lakja.