Duzzadt erekkel porló szemgolyóim
homályos képet küldtek csak
a működésre képtelen agyamnak.

Kinéztem a szobám karcos ablakán.
Aludt az utca, és a Hold
negyven százalékon pislákolt.

Tükörként szolgált az ablaküveg,
S láttam a zilált arcomat bámulva
a mozdulatlan sötét útra.

Szomjúság mardosta torkom, és
cseréppel kirakott ajkam
Mézes teátért kiáltozott halkan.

Bizonytalan léptekkel, sötét úton
jutottam a hűvös konyhába,
Felfigyelve az éj egy furcsa hangjára.

Éji démon, gyilkos szörnyeteg lehet
e hangok ura? Vagy a pokol szája
Nyílt meg kint egy éjszakára?

Nyitott ablakon át a teraszról
besurranó hang, lehet csak álom,
melyet álmodok a pihe-puha ágyon.

Szomjamat oltottam, a frissességet
Elhoztam félig alvó agyamba,
Éberséget lopva magamba.

Hirtelen rájöttem valamire,
ami már nem is egy talány,
hogy bizony horkol a kutyám...