Úgy szeretnék felhőt enni albatrosz hátán
ülve, szállva a finom magasban
vanília íze szétolvadna a szám padlásán
újabb adagot kivárva

Vagy a fa lombjának lenni, zöldbe öltözve
táncolni a szélben napsugarat nyelve
Hívnám a mókust, baglyot: "Gyere költözz be
pici odúmba", hogy öleljem őket mélyen

Szél voltomat nem vetném meg felhőket
taszigálva másik álmom szájába
őszi lombkoronámat vetkőztet
puha testem, mi értelmet ad létem számára

Lennék tó mi tükröt készít az őt
körüljáró nádas partnak,
hogy becsapjam a felettem álló merengőt,
ki foglya a széltől fodrozott napnak

Úgy szeretnék csilagot szüretelni az égen,
majd visszaragsztani őket alakzatot
rajzolva az álom vászonra, serényen
fel-le lépcsőzni az égigérő létrámon

De én csak szennyezem a szelet s a felhőt
piszkos végtermékkel, nincs ki intsen
nekem, hogy ne gyilkoljam a feldőlt
egyensúlyút...

Hiába minden, nem én vagyok az Isten.