oktalan megnyugvás szűnik a szívemben,
nem sietve hagyja el nem tetsző otthonát

megtaláltuk egymást a felismeréssel,
köszöntünk,
majd mentünk tovább

könnyillat mászik előttem,
egyre erősödve marja torkomat a keserűség tengervize

lassan előtör az asztal mélyéről az illat gazdája,
csillogó pocsolya lett annak felszine

ekkor még messze járt a felismerés,
vállveregtése még nem bíztatott

- csak boldog akarok lenni - kacsint,
látom ahogy elsuhant ott
az arcán egy mosollyal

könycsepp száll az arcomra a született tóból,
felmászik jól kitaposott ösvényén
apadt forrásához

tolongva követik a cseppek utolsó társukat,
mind versenyezve, csillogtatva fényét,
mintha számítana

két szemem világa előtt lubickolnak
a fájdalommal, mint méreggel
teli fiolák

majd felszívódnak szemem tükrében,
szárazságot hozva a reggel
első pillanatát idézve

megtőltötték elmémet születő vágyakkal,
"boldog akarok lenni" épp magzatburkát
varta össze

döbbenet hasított végig zigótákat hozva
a felszakított agyam burkát
ellepve

sűrű tömegű lavina morajlása csöndesül,
amíg azt indító mondat el nem hangzik Tőle

gondolattá érő szavak helyes sorrendben
azt súgják, hogy "örök időre
csak barátok legyünk"...


Alsónémedi; 2007. október 16.