Feltöltve: 2005-02-13 13:44:03
Megtekintve: 1741
Lélek-fagott
Bekúszik a napfény lassan
ablakom vasbordáin:
bánatot ölni jött halkan,
mint ahogy Ábelt Káin,
s imám meghallgattatott!
Láncom porba hull csengve,
s újra szól a lélek-fagott
győzedelmes dalt zengve.
Rideg kőfalak omlanak,
új álmok szárnyat bontanak,
a remény karját nyújtja,
fájdalmat porba sújtva.
2005. február 3.
ablakom vasbordáin:
bánatot ölni jött halkan,
mint ahogy Ábelt Káin,
s imám meghallgattatott!
Láncom porba hull csengve,
s újra szól a lélek-fagott
győzedelmes dalt zengve.
Rideg kőfalak omlanak,
új álmok szárnyat bontanak,
a remény karját nyújtja,
fájdalmat porba sújtva.
2005. február 3.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2005-04-25 12:46:32
Szia!
Köszönöm a véleményedet. Bár a tartalom őszinte, és valós érzés, mégis csak egy próba vers. Ez volt az első versem, amivel a klasszikus verselési formákat gyakoroltam, és lehet nem sikerült jól belehelyeznem a mondandómat egy himfy versszak kereteibe...
De azért köszönöm a véleményedet.
Jeep!