Elveszett az álom amit eddig láttam...
Az évek messzire sodorták...
Most kiúttalanságot látok...
Meddő anya szülte boldogságot és vágyat...

De aztán valami megváltozik és új a mosoly!
A rohanó óra malmai új öröm perceit őrlik!
Mindent feledtető tény aranyozza be gondolatokat!
Mégis érdemes taposni a napokat, nem vagyok fogoly!

... na igen... de minden csoda véget ér...
Az idő ismét unszolva múlik...
Elkopik az aranyszín a tények feketéjén...
A keserűség pedig nem visszatér inkább feleszmél.

Ki vagy Te jómagad? Ismered az embert a tükörben?
Avagy rábólintasz a környezeted szülöttére...
Hát persze hogy boldog vagy, mert az a jó...
Integettél és felvett a hajó... vagy mégsem...?

A válasz pedig nem ott van a tükörben...
De nem ám... talán nincs is válasz...
Talán kérdés sincs... de ha mégis,
Az erdők az egyént zengik és a Gondolkodó embert!