Elmentél s én üressé lettem, utolsó szavaid visszhangot vernek bennem. Már nem vagyok élő, de holt sem, hisz élve küldtéál a halál földjére. Csak lebegek a semmiben, a testetlen álom valóságában. Küzdök valamiért, ami talán sosem jön el, mert te nem engeded. Nem engeded, hogy szeresselek, de azt sem, hogy elengedjelek. Nem kellek, mégsem engedsz... És én nem értem...nem értem akkor miért... Tudom nem felelsz, mégis várom. Hátha egyszer visszanézel, meglátsz és ráébredsz, hogy csak én kellek, s kellettem mindig is. Reménykedem, hogy megfordulsz, és odajössz hozzám. Remélek, de vajon miért játsza velem ezt a játékot a szívem? Kérlek, nézz végre hátra...