Szellemként járt az agyadban az a lágy szellő. Kopogtak a a hangok. Belédhasitott az arca.
Mikor végre feltápászkodtál, mondván továbbmész, valami fényes sötétség húzott vissza. Tudtad jól, ha közelebb mész, üvegszilánkos harcra vállalkozol. Ha maradsz, elnyel egy új világ.
De te szeretted a harcot. Ha a szilánkokat nem is, de az üveget nagyon szeretted. kiskorod óta, amikor játszottál vele. Nyáron a fény segitett, télen a fagy.Nem is gondoltad, hogy ez egy jelkép lesz az életedben. Egy piros-fehér jelkép. Véres-tiszta. Kinek hogy tetszik. Neked bárhogy. Csak lásd benne az arcodat, mások arcát, néha rajzolhass rá, bele a jégvirág közepébe. Néha pedig, ha kell, törd szét!
Aznap sem volt másként. Csak arra vállalkoztál, hogy széttörd a jégvirág-világot. Utána úgyis mindig a szilánkok vártak. De mégis szeretted az üveget. Mikor kellett, széttörted, belérúgtál. Aztán újra összeragasztottad.
Szilánkokkal a csuklódon találtak meg egy elhagyatott rét közepén. Halott voltál.