Valóságnak tűnő álom az egész világ,
S te lettél a legszebb álomkép.
Nem találok benned semmi apró csúf hibát,
Nem lelek, de mégis szeretnék.

Csak egy dolog, mi bánt,
Mi könnyeimbe zárt,
Hogy kettőnk közé állt egy fél világ.

A boldogság csak az, mire én vágyom,
Hogy átöleljen két szerető kéz.
A világ helyett te lettél az álmom,
Te lettél, de mégsem szeretném.

Csak egy dolog, mi bánt,
Mi könnyeimbe zárt,
Hogy kettőnk közé állt egy fél világ.

Arctalanul suttog hozzám minden halk szavad,
Némán szólsz és mégis hallom én.
Hogy szavaidhoz megértés és igazság ragad,
Elhiszem, de mégsem szeretném.

Csak egy dolog, mi bánt,
Mi könnyeimbe zárt,
Hogy kettőnk közé állt egy fél világ.

Gyémántból lett csiszolva a lelked,
Mi ezer felé szór szét tiszta fényt.
Nem értem hogy miért bízok benned,
Megbízok és mégsem szeretnék.

Te vagy a nap és én az éj,
Mi sötétségben él,
Fényed nélkül mindörökre fél.
Csak egy dolog, mi bánt,
Mi könnyeimbe zárt,
Hogy kettőnk közé állt egy fél világ.

Igazgyöngyként pillant mindig ragyogó szemed,
Mi legszebb kincs az élet tengerén,
Hogy láthassam és védhessem, ott lennék veled,
Féltelek, de mégsem szeretném.

Csak egy dolog, mi bánt,
Mi könnyeimbe zárt,
Hogy kettőnk közé állt egy fél világ.

Könnycseppjeid friss pataknak cseppje,
Mi nem fagy be, ha beköszönt a tél.
Hagytam hogy e patak vize, szívemet ellepje,
Hagyom ezt és mégsem szeretném.

Te vagy a víz és én a part
Mi mindig összetart,
S legyőz minden ádáz szélvihart.
Csak egy dolog, mi bánt,
Mi könnyeimbe zárt,
Hogy kettőnk közé állt egy fél világ.

Semmim sincs, mit megadhatnék neked,
Ha tudnék napkorongból érmét veretnék.
A márvány színű hold lapjára felvésném neved,
A szívedért én ezzel fizetnék.

Te vagy az, kit mindig szeretnék,
S kit elveszítve, sírva temetnék.