Megszeretni valakit, sohasem véletlen,
S emiatt a sors tőre, soha nem életlen.
Az embernek szívében, mély sebeket ejthet,
S vércseppet ont, mi fájdalmakat rejthet.

Megszeretni valakit, olyan mint egy álom,
Álom, melyet örökre, a szívembe zárom.
Álmodni kezdtem nem régiben én is,
De előbújik szívemből néha egy csepp vér is.

Megszeretni valakit, szívből, igazán,
Támaszt nyújt és megpihen, szívednek vigaszán.
Vigaszt nyújt, bizalmat és reményeket sejtet,
Mi magányodat eltiporva, szívedbe rejthet.

Megszeretni valakit, ki téged viszont szeret,
S jó ideje arra vár, hogy megfoghassa kezed,
Hogy ne csak írva mondja el, mi az amit érez,
Ne várasd meg kérlek! Inkább szóban kérdezd.

Megszeretni valakit, felér egy kinccsel,
Nem lánccal, kötéllel, sem pedig linccsel.
Az idő csak egyedül, mi ráteszi bilincsét,
Ha nem nyomod le végre, szívednek kilincsét.

Ha megszeret valaki, az igazi nagy érték,
Mely értékre nincs, semmiféle mérték.
De vagyona nem lehet mindaddig teljes,
Míg szívedben a döntés, még mindig keserves.

Elveszteni valakit, ki szeretett már téged,
Olyan, mint ha kiontanák, utolsó csepp véred.
Ha tudod, hogy szeretnek, de nem tudod mit tegyél,
Minél előbb azon légy, hogy ezen túl legyél.

Ki igazán szeret, sok ideig várhat,
De az ő szíve is érez, őt is nyomja bánat.
Ugyan annyit szenved, mert nem tudod mit akarsz,
S minden egyes érzést, titokban eltakarsz.

Lehet egyszer késő lesz, s ki szeret elfárad,
Mert annyit sír emiatt, hogy könnye is kiszárad.
Megijed majd attól, hogy sosem lesz vége,
Mert nem próbálod nyugalmadat, megkeresni végre.

Megpróbáltad megtenni, hisz találkára hívtál,
Becsüllek, mert szíveddel szörnyű harcot vívtál.
De beborult az ég, s fújt a déli szél is,
Könnyezett az égbolt, s könnyeztem én is.

Ki szeretne bármit is, igazán elérni,
Megpróbál az égen is, egy csillagot felérni.
Nem állhat útjában, se eső, sem hó,
Mert tudja ami várja, igazán a jó.

Ha döntened kell dönts, tégy meg mindent érte,
És nem azért mert szeretted, tőled most ezt kérte.
Tedd meg végre magadért, hogy lelkednek mélyén,
Ne rút vihar tomboljon, jéghideg tél végén.

Nem kérek már régóta tőled lassan semmit,
Nem akarok megbántani, semmit és senkit.
De eltelt már egy évszak, kételyekkel teljes,
Emiatt lett ez a versem, kissé tán keserves.