Ablakomban ülve, a szobámban egyedül,
Hallgatom, hogy odakint, a tücsökhad hegedül.
A lágy szellő fák lombján hárfaszót játszik,
S odafent az égen, teli holdfény látszik.

A kis patak ritmusa, mellettük csordogál,
S a távolból zümmögve, énekel pár bogár.
A patakparton békahad, mi kuruttyolva zeng,
S karmesterük kezeként, egy árva nádszál leng.

E nádszálnak lengése, ritmusokként dukál,
Mire patak, szellő, béka egyszerre muzsikál.
A sok bogár és tücsök is, oly ütemre játszik,
Ami eme árva nádszál lengésének látszik.

Muzsikájuk hallgatva, elnyomott az álom,
De ezt a szép dalt meghallgatni, újra visszavágyom.
Fülemben zeng most is, dallamuk ritmusa,
Számomra nem más ez, mint lelkemnek himnusza.