Feltöltve: 2011-10-05 18:51:34
Megtekintve: 3114
Lechery - In Fire
Azért csak megértük ezt is? Augusztus 26-án végre valahára napvilágot látott a svéd Lechery második, In Fire névre keresztelt albuma.
Bár a hivatalos közlemény szerint a fiúk 2010 végén vonultak stúdióba, mi tudjuk, hogy valójában már 2009 szeptemberében elkezdtek dolgozni a felvételeken. Szintén a hivatalos közlemény tudatja velünk, hogy a munkát balesetek, betegségek, illetve családon belüli problémák hátráltatták, én viszont ide sorolnám még azt a nem kevés kiadói töketlenkedést is, amivel a srácoknak szembe kellett nézniük.
De félre bú és félre gond, végre itt a lemez, végre van mit hallgatni!
A Lechery-t leginkább azzal izélgetik a kritikusok, hogy tulajdonképpen semmi újat nem hoztak a Metal világába, csak tolják a 80-as évek hagyományait felelevenítő fémzenét, de se a hangzásuk, se a dalaik nem elég izgalmasak. Amivel viszont engem már a 2008-as debütáló lemezzel, a Violator-ral rabul ejtettek az egyrészt pontosan ez a 80-as éveket idéző megszólalás volt, másrész pedig az, hogy a riffelős, refrénközpontú dalok szinte mindegyikét felturbózták egy-egy hosszú, több zenei témából összeállított instrumentális betéttel. Szóval nem egyszerű gitárszólókat építettek be a dalokba, hanem egymásból kibontakozó témákból, harmóniákból, dallamokból felépülő, tempóváltásokkal tarkított részeket, amelyek során a két gitár hol fej fej mellett haladva segíti, hol pedig ellenpontozza egymást.
Ezzel a hagyománnyal szerencsére nem szakítottak, ráadásul sokkal jobb dalokat írtak most, mint a bemutatkozó albumra.
A kezdő Awakening című intrót ugyan kissé céltalannak érzem, (bár, ahogy mondani szokás, téves biztonságérzetbe ringatja a mit sem sejtő hallgatót) de a második dallal, a Mechanical Beast-tel már tényleg beindul a gyalugép! A dobok kissé furán szólnak, ráadásul nagyon alapra vették a dobtémákat ebben a nótában, de még ez sem akadályozza meg abban, hogy egy jó kis együtténeklős himnusszá váljon. Az előbb említett Lechery-s harmóniák már ebben a dalban rám köszönnek, én pedig megnyugodva dőlök hátra, tudva, hogy jó helyen járok.
A Burning Anger az előző dalhoz hasonlóan egy szintén középtempós tétel, ezúttal rövidebb, de dallamos szólóval. A szöveg harmadik sora (?Where did it all go wrong?) pedig annyira Lechery, hogy le a kalappal!
A Heart of a Metal Virgin gyilkos, zakatoló bridge-e után tempóváltással érkezik a kissé belassult refrén. Összességében az egész albumról elmondható, hogy a muzsikusok ezúttal merészebben bántak a tempókkal. Az egyes dalok sebessége is eltérő, de nem ritka, hogy a nótákon belül is váltanak, ez pedig mindenképpen előrelépés az előző anyaghoz képest.
A Lethal nyitó riffjét a refrén dallama követi gitáron előadva. A verzék igazán ütősek, a refrén kórusának hangneme pedig eltér az előző dalokétól. Itt mondom el, hogy Martin Bengtsson hangja nagyon sokat fejlődött a Violator óta. Sokkal több dologra képes most a hangjával. Kíváncsi vagyok, hogy hogyan birkózik meg majd az új dalok énektémáival a színpadon, ahol az egyik gitárt is ő kezeli?
Újabb tempóváltások következnek a Cross the Line c. dalban, amely egy afféle ?bemelegítő? melódiával indul, majd ezt követi a ?valódi? nyitás. Ez a megoldás már a Your Fate c. nóta esetében is nagyon bejött nekem a Violator lemezen. A fantasztikus refrén kapcsán itt jegyzem meg, hogy a lemez refrénjei között jóval több az együtténeklős (igazából mindegyik az), mint korábban.
A következő Carry On refrénje meg már egyenesen megadallamos! Annyira ütős, hogy a dal a refrén dallamával indít, de még a szólóba is beépítették, sőt, a nóta végén ó-ózva is előadják. Fredrik Nordstrandh gitáros elmondása szerint ezt a rövidebb tételt a rádióállomásoknak szánták. Bízom benne, hogy elérik vele a céljukat.
A címadó In Fire az abszolút kedvencem a lemezről! Már a Violator is tartalmazott egy olyan felvételt (a Come Alive címűt), amiben az instrumentális betét (igen, ez a vesszőparipám) hossza két percre rúgott, de az In Fire esetében még akkori önmagukon is túltesznek a srácok. A dal hossza öt perc feletti, ami az ilyen, kapkodósra vett tempójú tételek esetében viszonylag ritka. Na igen, de itt két és fél perces az ének nélküli rész! Elképesztő változatossággal sorakoznak a különböző tempójú harmóniák és a melódiák, egyszerűen élvezet a két gitáros munkáját hallgatni. Ez bizony örömzene a javából.
A lemez In Fire által feltüzelt lázgörbéje kissé lejjebb lohad a következő All the Way során, de csak a tempó miatt. A refrén itt is annyira király, a szóló meg annyira Lechery, hogy már azon gondolkodom, lesz-e egyáltalán legalább egy átlagos nóta a lemezen?
Aztán a The Igniter-t hallgatva kissé összeugrik a szemöldököm? Ez meg mi a túró? Miért váltanak át hirtelen Euro Power-be és miért kell nekik egy ilyen szélvész nóta, amilyet a csupa fiatal vitézekből álló, FirePower és DragonStorm, meg hasonló mókás nevekkel felruházott bandák játszanak? Fredrik elmondta, hogy ez egy korábbi korszakukból (amikor még nem is Lechery-nek hívták őket) való dal, és úgy gondolták, hogy ha már úgyis változatos tempókat akarnak, akkor leporolják kissé ezt is. Szerintem ez lehetett volna a japán bónusz, mert kissé kilóg a sorból?
A málházós Lust for Sin képében aztán megérkezik az átlagos nóta is, amit eddig hiányoltam. Illetve hiányolta a fene, de megérkezett. Nincs persze baj vele, csak annyi, hogy mire idáig jutottam a hallgatással, már annyi jó dolgot hallottam, hogy ennél a dalnál van egy olyan érzésem, hogy mintha hiányozna belőle valami?
A záró We all Gonna Rock Tonight egy jóféle Axel Rudi Pell-szerű riffel indít, aztán a riff is, meg a tempó is marad egészen a nóta végéig. Ez a felvétel afféle stúdióbeli bohóckodásnak indult, de aztán dal lett belőle. Igazi jó kis együtténeklős zárás.
Nem beszéltem még a borítóról, ami egy direktebb, ezáltal a Lechery zenéjéhez a korábbi futurisztikus borítónál jobban illeszkedő darab lett, bár tele van gyermekbetegségekkel. Az ököl és a logo is túlságosan nagy, indokolatlanul sok helyet foglalnak el a képből, ráadásul hófehéren hagyni a logót óriási hiba volt szerintem... A háttérben látható tűz pedig nagyon Photosop-osnak tűnik. Bár az ötlet nagyszerű (még akkor is, ha pofonegyszerű) volt, a megvalósítás kissé gagyi lett.
Az In Fire album néhány hibájával együtt is valóra váltotta egy álmomat. Régen nem éreztem már azt a borzongató, simogató érzést egy lemezzel kapcsolatban, amit most a Lechery visszahozott az életembe. Az érzést, hogy hallanom kell újra és újra. A CD beépült a lejátszómba, és mostantól állandó alkatrészeként funkcionál.
Dalcímek:
1. Awakening
2. Mechanical Beast
3. Burning Anger
4. Heart of a Metal Virgin
5. Lethal
6. Cross the Line
7. Carry On
8. In Fire
9. All the Way
10. The Igniter
11. Lust for Sin
12. We All Gonna Rock Tonight
Bár a hivatalos közlemény szerint a fiúk 2010 végén vonultak stúdióba, mi tudjuk, hogy valójában már 2009 szeptemberében elkezdtek dolgozni a felvételeken. Szintén a hivatalos közlemény tudatja velünk, hogy a munkát balesetek, betegségek, illetve családon belüli problémák hátráltatták, én viszont ide sorolnám még azt a nem kevés kiadói töketlenkedést is, amivel a srácoknak szembe kellett nézniük.
De félre bú és félre gond, végre itt a lemez, végre van mit hallgatni!
A Lechery-t leginkább azzal izélgetik a kritikusok, hogy tulajdonképpen semmi újat nem hoztak a Metal világába, csak tolják a 80-as évek hagyományait felelevenítő fémzenét, de se a hangzásuk, se a dalaik nem elég izgalmasak. Amivel viszont engem már a 2008-as debütáló lemezzel, a Violator-ral rabul ejtettek az egyrészt pontosan ez a 80-as éveket idéző megszólalás volt, másrész pedig az, hogy a riffelős, refrénközpontú dalok szinte mindegyikét felturbózták egy-egy hosszú, több zenei témából összeállított instrumentális betéttel. Szóval nem egyszerű gitárszólókat építettek be a dalokba, hanem egymásból kibontakozó témákból, harmóniákból, dallamokból felépülő, tempóváltásokkal tarkított részeket, amelyek során a két gitár hol fej fej mellett haladva segíti, hol pedig ellenpontozza egymást.
Ezzel a hagyománnyal szerencsére nem szakítottak, ráadásul sokkal jobb dalokat írtak most, mint a bemutatkozó albumra.
A kezdő Awakening című intrót ugyan kissé céltalannak érzem, (bár, ahogy mondani szokás, téves biztonságérzetbe ringatja a mit sem sejtő hallgatót) de a második dallal, a Mechanical Beast-tel már tényleg beindul a gyalugép! A dobok kissé furán szólnak, ráadásul nagyon alapra vették a dobtémákat ebben a nótában, de még ez sem akadályozza meg abban, hogy egy jó kis együtténeklős himnusszá váljon. Az előbb említett Lechery-s harmóniák már ebben a dalban rám köszönnek, én pedig megnyugodva dőlök hátra, tudva, hogy jó helyen járok.
A Burning Anger az előző dalhoz hasonlóan egy szintén középtempós tétel, ezúttal rövidebb, de dallamos szólóval. A szöveg harmadik sora (?Where did it all go wrong?) pedig annyira Lechery, hogy le a kalappal!
A Heart of a Metal Virgin gyilkos, zakatoló bridge-e után tempóváltással érkezik a kissé belassult refrén. Összességében az egész albumról elmondható, hogy a muzsikusok ezúttal merészebben bántak a tempókkal. Az egyes dalok sebessége is eltérő, de nem ritka, hogy a nótákon belül is váltanak, ez pedig mindenképpen előrelépés az előző anyaghoz képest.
A Lethal nyitó riffjét a refrén dallama követi gitáron előadva. A verzék igazán ütősek, a refrén kórusának hangneme pedig eltér az előző dalokétól. Itt mondom el, hogy Martin Bengtsson hangja nagyon sokat fejlődött a Violator óta. Sokkal több dologra képes most a hangjával. Kíváncsi vagyok, hogy hogyan birkózik meg majd az új dalok énektémáival a színpadon, ahol az egyik gitárt is ő kezeli?
Újabb tempóváltások következnek a Cross the Line c. dalban, amely egy afféle ?bemelegítő? melódiával indul, majd ezt követi a ?valódi? nyitás. Ez a megoldás már a Your Fate c. nóta esetében is nagyon bejött nekem a Violator lemezen. A fantasztikus refrén kapcsán itt jegyzem meg, hogy a lemez refrénjei között jóval több az együtténeklős (igazából mindegyik az), mint korábban.
A következő Carry On refrénje meg már egyenesen megadallamos! Annyira ütős, hogy a dal a refrén dallamával indít, de még a szólóba is beépítették, sőt, a nóta végén ó-ózva is előadják. Fredrik Nordstrandh gitáros elmondása szerint ezt a rövidebb tételt a rádióállomásoknak szánták. Bízom benne, hogy elérik vele a céljukat.
A címadó In Fire az abszolút kedvencem a lemezről! Már a Violator is tartalmazott egy olyan felvételt (a Come Alive címűt), amiben az instrumentális betét (igen, ez a vesszőparipám) hossza két percre rúgott, de az In Fire esetében még akkori önmagukon is túltesznek a srácok. A dal hossza öt perc feletti, ami az ilyen, kapkodósra vett tempójú tételek esetében viszonylag ritka. Na igen, de itt két és fél perces az ének nélküli rész! Elképesztő változatossággal sorakoznak a különböző tempójú harmóniák és a melódiák, egyszerűen élvezet a két gitáros munkáját hallgatni. Ez bizony örömzene a javából.
A lemez In Fire által feltüzelt lázgörbéje kissé lejjebb lohad a következő All the Way során, de csak a tempó miatt. A refrén itt is annyira király, a szóló meg annyira Lechery, hogy már azon gondolkodom, lesz-e egyáltalán legalább egy átlagos nóta a lemezen?
Aztán a The Igniter-t hallgatva kissé összeugrik a szemöldököm? Ez meg mi a túró? Miért váltanak át hirtelen Euro Power-be és miért kell nekik egy ilyen szélvész nóta, amilyet a csupa fiatal vitézekből álló, FirePower és DragonStorm, meg hasonló mókás nevekkel felruházott bandák játszanak? Fredrik elmondta, hogy ez egy korábbi korszakukból (amikor még nem is Lechery-nek hívták őket) való dal, és úgy gondolták, hogy ha már úgyis változatos tempókat akarnak, akkor leporolják kissé ezt is. Szerintem ez lehetett volna a japán bónusz, mert kissé kilóg a sorból?
A málházós Lust for Sin képében aztán megérkezik az átlagos nóta is, amit eddig hiányoltam. Illetve hiányolta a fene, de megérkezett. Nincs persze baj vele, csak annyi, hogy mire idáig jutottam a hallgatással, már annyi jó dolgot hallottam, hogy ennél a dalnál van egy olyan érzésem, hogy mintha hiányozna belőle valami?
A záró We all Gonna Rock Tonight egy jóféle Axel Rudi Pell-szerű riffel indít, aztán a riff is, meg a tempó is marad egészen a nóta végéig. Ez a felvétel afféle stúdióbeli bohóckodásnak indult, de aztán dal lett belőle. Igazi jó kis együtténeklős zárás.
Nem beszéltem még a borítóról, ami egy direktebb, ezáltal a Lechery zenéjéhez a korábbi futurisztikus borítónál jobban illeszkedő darab lett, bár tele van gyermekbetegségekkel. Az ököl és a logo is túlságosan nagy, indokolatlanul sok helyet foglalnak el a képből, ráadásul hófehéren hagyni a logót óriási hiba volt szerintem... A háttérben látható tűz pedig nagyon Photosop-osnak tűnik. Bár az ötlet nagyszerű (még akkor is, ha pofonegyszerű) volt, a megvalósítás kissé gagyi lett.
Az In Fire album néhány hibájával együtt is valóra váltotta egy álmomat. Régen nem éreztem már azt a borzongató, simogató érzést egy lemezzel kapcsolatban, amit most a Lechery visszahozott az életembe. Az érzést, hogy hallanom kell újra és újra. A CD beépült a lejátszómba, és mostantól állandó alkatrészeként funkcionál.
Dalcímek:
1. Awakening
2. Mechanical Beast
3. Burning Anger
4. Heart of a Metal Virgin
5. Lethal
6. Cross the Line
7. Carry On
8. In Fire
9. All the Way
10. The Igniter
11. Lust for Sin
12. We All Gonna Rock Tonight
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2011-10-14 09:58:54
Jaja. Ez kicsit olyan, mint amit ők mondtak a zenéjükről, illetve a hangzásukról az interjúban, amit készítettem velük (khm...). Arra, hogy sokak szerint nagyon germános zenét játszanak, dacára annak, hogy svédek, azt válaszolták, hogy igen, mivel rengeteg német zenét hallgatnak, és ez nyilvánvalóan hat rájuk; ám mégse arról van szó, hogy ők így akarnak szólni, csak egyszerűen ez a hangzás jön ki belőlük, amikor elkezdenek zenélni :)
2011-10-13 23:25:09
:) Mélyen van ez bennünk,nem is gondolunk rá.De amint mondtad:ezen szocializálódtunk.:)
2011-10-13 18:46:35
Köszönöm szépen értő soraidat, Mower testvér :) Érdekes, amit a Metallica Hungaricával kapcsolatban írsz, mert bár tény, hogy én is ezen az abszolút mérvadó sajtóorgánumon szocializálódtam, az ismertető írásakor eszembe se jutott se a lap, se azok az idők, amikor órákon át bújtam... Ettől függetlenül biztosan van abban valami, amit mondasz :)
2011-10-12 22:47:20
Jó kis kritika,érződik rajta hogy érted és szereted is azt amit bemutatsz.Egy dolog azért beugrott amíg olvastam,és ez nem elmarasztalás csak tény:mindannyian az ős Metallica Hungarica és az abból kinőtt magyar Metal Hammer lemezismertetőin nőttünk fel,az ott használt felépítés és szóhasználat belénkivódott.Ennek a nyomait éreztem a sorok mögött.Valószínűleg az ott kialakult keretrendszer megkerülhetetlen,nyilván azért mert működik.Persze ez nem befolyásolja azt a tényt hogy a szöveged jól sikerült,és fedi a valóságot.Belefülelte:tényleg ilyen a zene.A borító meg...már leírtad,nem ismétlem.
Grat!
2011-10-08 22:55:33
Köszönöm, Katinkám :) Nem tudom, mennyire passzol majd ez a zene a Te ízlésedhez, de pár kellemes percet biztosan okoznak Neked a srácok ;)
2011-10-07 12:35:03
Klassz az ismertető, igazán meghozza az ember kedvét ehhez az albumhoz! Én sajna még mindig nem jutottam hozzá.