Kóborló utamon
elvesztettem lelkemet,
felfújt üres zsákban
vonszolom hitetlenségemet.

Hihetem talán,
hogy a világ magától termett ?
Ősrobbanás ?
a semmiből teremtett
a semmivel rendet?
És bennem az élet nem a lélek?
csak a föld ontja
magától magából? vagy honnan is ….

Tán lenne termése a földnek,
illata a virágnak, gyümölcse a fának
ha nem volna magja, gyökere,
és nem lenne a víz és a levegő
a létezés éltető ereje?

Mert néha nem értem, nem érzem
a teremtés és Teremtő lényegét.
Istent kutató lelkem helyét keresem
tündérek, vámpírok és képzelt lények között.
Üldözöm, kergetem
mégis elhagyom magam,
de végül a sivár magány árán
újra és újra meglelem utam.

Oh én bamba és téveteg lélek !
Isten nélkül hogy is lennék képes
élni, alkotni, szeretni,
sírni és nevetni ?

Igen! Megint be kellett látnom, hogy
hitetlenségem: szánalmas és nevetséges.