Feltöltve: 2008-10-04 10:01:15
Megtekintve: 1817
belső harcterünk
a vívódó gondolat, a
magában küszködő lélek
az élet ezer színének
egymásba boruló,
egymástól pusztuló harca,
bennünk és kívülünk villog
- csábítva-taszítva -
a képzelet-világok arca
hol merülünk és süllyedünk
hol hiszünk és lebegünk
de küzdünk és menekülünk,
míg harcterünkre rá nem zuhan
a megsemmisülés kudarca.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2008-10-05 14:38:27
Köszönöm Viczelek! Örülök, hogy megértettél, és örülök, hogy nem vagyok egyedül a -néha-összevissza csavargó gondolataimmal.
2008-10-05 10:14:46
Többek között, mert ilyeneket tudsz, ismersz. S mert, ezeket meg is tudod fogalmazni, és így!! Ezért figyelem minden szavad, és tartalak megkülönböztető figyelmemben. Ebben a versben nem az ajó, hogy szép...hanem hogy igaz, és hogy....:))))) ha tudnék igy írni én is írhattam volna. Természetesen ez nem egy állandó állapot, de jellemző.
Köszönöm, fefo...