Óvoda! Unokáimat hoznám haza.
De nem öltöznek, nem, nem
ugrálva, szökkennek előlem.
Kezemben a kiscipő, sapka, sál
Lám Noémi – egyedül is- öltözik már!
De a kisebb a Dóra! nem hallgat a szóra
vékonyka kezeit földig lógatva rámkaffog:
- én nem vagyok Dóra! -
- Hát mi vagy? – kérdezem kétségbeesetten.
- Gorilla, - mered rám mérgesen.
Hátát görbeszti még jobban, óriás léptekkel
már ott van a másik sarokban.
- Kicsikém gyere már, könyörgöm, Apu vár! -
- Nem értek csak gorilla beszédet, -
morogja és arrébb lök egy széket.
Türelmemet vesztve, képemet dühösre
torzítva, hívom hangosan
- Gyere már! Gyorsan! Te, te gorilla! -

S lám a Dorka elém röppen kedvesen,
engedelmesen, hogy felöltöztethessem.